FIFA Manager 2006

Amihez az EA vagy az EA Sports hozzányúl, abból szinte mindig valami kasszasiker csiszolódik össze. Gondoljunk a sport sorozatokra, vagy az NFS csokorra. A focimenedzseres játékok piacán néhány éve indított offenzívát a cég és akkor még mindenki csak nevetett rajtuk.
 
Azóta igen nagyot fordult a világ. Az évtizedes Championship Manager sorozat hegemóniája megtörni látszik. Azt gondolom, akit kicsit is megáldott edzői vénával a sors, annak nem kell bemutatni a CM-et, a futball menedzserjátékok királyát. Eme játék árnyékában napvilágot látott néhány gyengébb-jobb próbálkozás, de az etalon fénye alatt maximum csak pislákoltak ezek a címek. Aztán az EA Sports gondolt egyet és beszállt a bizniszbe. A Total Club Managerrel igen sok szívet elhódított a CM-től, akik folyamatosan a CM szagtalanságát-színtelenségét nehezményezték. Valóban az a játék mely több tízmillió eladott példánnyal büszkélkedhet, grafikailag sosem volt a toppon, ám ezt a hiányosságát a fejlesztők, hihetetlen összetettségével és profiságával ellensúlyozták. És most itt egy újabb program, ami tesztelésre vár. Nézzük, hogy meg tudja-e szorítani a Fifa Manager 2006 neves ellenfelét.

A játékot őt magát nézzük:

Nagyon vártam már, hogy felszenvedje magát a gépre a 3 CD-nyi anyag, hogy végre belevethessem magam az edzők egyáltalán nem könnyű, de varázslatos világába. A játék vizualitásban első pillantásra veri a CM aktuális tagját. Szép, letisztult, átlátható, logikus menürendszer segít minket a tájékozódásban. Elvégezve a szokásos hadműveletek (névadás, csapatválasztás stb…) rögtön a levelesládánkat böngészhetjük. Ide érkeznek be a fontos információk. Ki az, aki sérült, avagy teljes terheléssel újra elkezdte az edzéseket. Ugyan ide érkeznek az igazolással kapcsolatos információk, valamint a vezetőség dorgáló illetve dicsérő üzenetei. Az egész képernyő borzasztóan egyszerűen átlátható, kezelése könnyen elsajátítható. A játék irányítása öt részre oszlik.

 
Home: erre kattintva az összes fontos általános információt egy csapásra áttekinthetjük. Többek között a bajnokság állása, a góllövő lista, a következő mérkőzések, és a vezetőség véleménye is itt érhető el.

Team: itt menedzselhetjük az „A,B” illetve az IFI csapatot. Embereket bízhatunk meg tehetségek felkutatásával. Mindenki örülne, ha egy Robinho szintű játékost pont sikerülne elhappolni a konkurencia elől.:) Ugyanitt állíthatjuk össze a heti edzéstervet, mely igen aprólékos, ezért a végtelen lehetőségek, kombinációk tárháza nyílik meg előttünk. A sajtóval is itt tarthatjuk a kapcsolatot, mely a mai világban a klub és az edző érdeke is az, ha a viszony minél jobb.

Club: a kalendárium nagyban segíti a tájékozódást, hogy még véletlenül se vesszünk el a mérkőzések szorításában és pontosan lássuk, mikorra fér még be mondjuk egy barátságos mérkőzés az amúgy is feszített tempójú tervezetbe. A klubnál dolgozókat, az átigazolásokat, a már említett news centre-t (levelesláda) a pénzügyi státuszunkat valamint a gárda dicsőséglistáját is itt találjuk meg.

Marketing/PR: minden klub életében létfontosságú, hogy mennyire tudja magát eladni. Egy fanatikus nem nézi a pénztárcáját ha kedvence mezéről, nadrágjáról, sáljáról, zászlójáról van szó. A jegyárakkal már csínján kell bánni, hiszen a túlzottan magas árak elrettentik a focikedvelőket, az alacsony árak meg nem teszik rentábilissá az üzletet. Ugyanitt értékesíthetjük a reklámfelületeket, valamint a felszerelést is itt álmodhatjuk meg, ha nekünk nem tetszik, ahogy kedvenc csapatunk a pályára lép.

Facilities: az utolsó menüben mindent állíthatunk, ami a stadionnal kapcsolatos. Szinte bármit fejleszthetünk, bővíthetünk, a határ a csillagos ég no meg a pénztárcánk vastagsága. :) Ha szeretnénk nagy tehetségekre olcsón szert tenni mindenképp építsünk Youth Camp-et Afrikába,

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
syder, 2005, november 22 - 06:04

kee en is tcm eztem eleg sokat .. elegge bejott .. nemtom, kikene probalni ezt is ... meglassuk :)

keeroy, 2005, november 21 - 14:27
keeroy képe

A jatek valoban igen jo, de igen hamar ra lehet jonni, hogy ez azert van igy, mert ahol csak ertek, nyultak a TCMet. Valoban igen jo lett, de en maradok az "eredetinel".

maxxtro (nem ellenőrzött), 2005, november 20 - 23:00

Amd Powa: rendben! Quake Powa: rendben! De próbáld ki:D       "Úgy még sosem volt, hogy sehogy se legyen"   

syder, 2005, november 20 - 22:28

Lehet ki kene probalni ezt a manager gamet is? :)
... Amd & Quake Powwa :P