Jelenlegi hely
Címlap ›Egy király a hegyen: Laca
Szia Laca, éveken keresztül meghatározó tagja voltál a hazai quake szcénának, mikor kezdtél el komolyabban játszani és kezdtél szerepet vállalni a közösségi életben?
Laca: Kedvesem, először doom2-vel kezdtem "komolyabban" (ez játék, nem lehet komoly..) játszani, hogy ez pontosan mikor volt, azt nem mondja már meg élő emberfia, de circa 1995 körül lehetett. Szerepvállalás kapcsán szerintem csak akkor, amikor bevittem az akkor még tvnet néven futó bandához az első KOTH szervert, ami 1999 körül lehetett. Amúgy team szinten quake2-vel toltuk először komolyabban, azaz mentünk el versenyre. A kecskeméti utcában volt valami esemény még a 90-es évek vége felé, ott 4on4-ben 3. lett a KOTH (felállás: Stoty, Goldenboy, el_lobo és jómagam).
A quake 2-es ctfes időket aztán viszonylag hamar -1998-ban- váltotta a quake III Arena, hogy élted meg az új rész térhódítását?
Laca: Sokkal jobban tetszett, mint a q2, de eleinte csak FFA ment, az eredeti KOTH klán felállása addigra már megváltozott, a régiek passzív állományba mentek át, majd jöttek lassan az új tagok. Bal kézzel, asztalra tett lábakkal dobáltam anno Woodot, Xeont és hasonló szőrösarcú egyedeket. Dm17 kedvenccé avanzsálódása akkortájt valósult meg.
Hamár szóba hoztad Xeont, nem volt maradéktalanul surlódásmentes a viszonyotok, egy időben egyszerűen csak KoszLacaként hivatkozott rád. Ma, józanabb fejjel, apaként hogy értékeled ezeket a villongásokat?
Laca: Szerintem nem volt soha rossz viszony köztünk. Csúsztunk egymáson, mint jégkocka a vizes asztalon.
Azt hiszem igazán fókuszba a NETQ3 versenysorozat rendezésével kerültél, miért indítottad el és milyen célok lebegtek a szemed előtt a szervezésekor?
Laca: Nos, honi online versenyek nem nagyon voltak, csak LAN partik, ahova sosem jutott el elegendő számban játékos ilyen vagy olyan okból. Az internet hazai terjedése lehetővé tette, hogy az otthon kényelméből mérjük össze tudásunkat a haverokéval, így szinte kézenfekvő volt a dolog, hogy kell valamit rendezni.
Amilyen dicsőséges volt a nyitás és hazai viszonylatban bőséges a díjazás, annyira karcsú volt a kampány zárása. Mik voltak az okai a hanyatlás megindulásának?
Laca: Főleg az, hogy a játékosok nem vették elég komolyan a nem véletlenül szigorúra szabott szabályzatot. Ennek hatására is egyre kevesebb szponzor akadt, így a díjak is egyre karcsúbbak lettek. Sokan meg a klassz díjazásokért indulnak el, illetve az sarkallja őket: ezt nem tudtam biztosítani. Persze a sok komolytalankodás miatt nekem is elment a kedvem és az ihletem, ezért elengedtem a gyeplőt. Kár, sajnálom magam is, de egy másik országban, egy másik időben… (persze, jó kifogás. a szervezés sem volt mindig gördülékeny, de a motiváció hanyatlása és a q3 - meg magam - öregedése is hozzájárult)
Mi a véleményed a báránybőrbe bújt farkasról, azaz a QuakeLive-ról, tervezel-e játszogatni vele?
Laca: Elvileg regisztrálva vagyok QL-en, csak már azt se tudom, mi kell hozzá. a q3 gépcsere miatt nem indult el, így már nincs fent, de a napokban akartam pont feltelepíteni és újra konfigurálni. már egy ideje ezQuake-kel játszom botok ellen, már ha időm engedi a családi élet mellett. Szeretnék ql-el is játszani (megint), mert hiányoznak a régi szép éjjeli csaták. Az is lendületet adott, hogy látom, nagyon jó eredményeket érnek el a Magyarok teamben. Meg ott a banda a neten, kéne csatlakozni - szóval, nem kizárt, csak jussak el odáig is. Amúgy félek visszatérni, mert akkora a tekintélyem, akkora legenda kering rólam a neten, hogy attól tartok elriasztanám az ellenfelet a nézőtérről.
Ha te választhatnál fregeket egy kisfilmbe, milyen játékosok szerepelnének benne?
Laca: A nemzetközi mezőnnyel kapcsolatban nem vagyok képben, de a magyarok közül nagyon szép eseteket láttam dashtől, "seventől" :D (rofl)
A cím Laca legmeghatározóbb klánjára utal, a "Kings of the hill"-re, ami amúgy egy kedvelt fps módozat. -a szerk.
- 520 olvasás
Bejelentkezés
Események
Szavazás
Aktív fórumtémák
Új fórumtémák
Friss hozzászólások
- Nos? 1 óra 46 perc
- Laca a hibás amúgy! 2 nap 17 óra
- gg 4 nap 4 óra
- Megjegyzem, hogy 1 ember sem 4 nap 5 óra
- leszedtem a törtet. egy 5 nap 2 óra
- Még pipulhat. 6 nap 3 óra
- kár h fűtőtest már nem pipul 6 nap 3 óra
- msc ismét idő előtt ggzett 6 nap 3 óra
- Az illetékesek legyenek 6 nap 23 óra
- Nem tudott mintát 1 hét 1 óra


Hozzászólások
Nice. Jóarc ez a Laca :)
Csak velem mikor készül intervjú?
-egy "vagy" el lett gépelve. Nem mondom meg melyik :)
:)))))))) dm17 & seven :)) <3
----------------------------------------------------------------------------------
Was everything I said to you all in vain?
I just tried to make you see..
Na szépen vagyunk...
hogy ne'z... :D
[Q3 iz more dizgustingz tahn luv, so 2 be in luv with Q3]
na hogy?
pipulj!on sokáig Laca
say_world pf!
say_team pipulj!
tell_attacker ktb!
say_world pf!
say_team pipulj!
tell_attacker ktb!
'Letűnt korok, letűnt sztárok" rovat ?
nemhiszem h letűnt, inkább csak ELtűnt :(
----------------------------------------------------------------------------------
Was everything I said to you all in vain?
I just tried to make you see..
nem tűntek el a sztárok, csak szintet léptek :)
Felfele kellett volna... :\
comment removed by the site's owner due to it's violent and sexually abused content
feleség, gyerek, család... elfuseráltad az életed laca! most ott lehetnél 2010ben a WCGn!
comment removed by the site's owner due to it's violent and sexually abused content
***
"You miss 100 percent of the shots you never take." Wayne Gretzky
ic geting vörsz end vörsz
comment removed by the site's owner due to it's violent and sexually abused content
néni
comment removed by the site's owner due to it's violent and sexually abused content
comment removed by the site's owner due to it's violent and sexually abused content
----------------------------------------------------------------------------------
Was everything I said to you all in vain?
I just tried to make you see..
tnemmoc devomer yb eht s'etis renwo eud ot s'ti tneloiv dna yllauxes desuba tnetnoc
tök jó, a tükörangol a latin és a francia keveréke :D
comment removed by the site's owner due to it's violent and sexually abused content2
say_world pf!
say_team pipulj!
tell_attacker ktb!
say_world pf!
say_team pipulj!
tell_attacker ktb!