Körbehordozták a hadba hívó véres railgunt, azaz megint egymásnak feszülnek Európa nemzeteinek legjobb fastpaced-tdm játékosai, ezúttal a 2009-es Q3 2v2 TDM Nationscup (cpma, vq3) keretein belül. Hazánkat három csapat is képviseli a gigászi küzdelmek során.
Legerősebb rangsorolásba a Cseh 'mdn' László, Varga 'dash' Árpád, Szimon 'Gandhi' József triumvirátus került, a 'vamps'-nek Németországot, Izlandot, Fehéroroszországot és Litvániát kell maguk mögé utasítaniuk az "A"-csoportbeli elsőséghez, illetve a továbbjutáshoz. Alsóbb besorolással Pásztor 'Gzor' Gergő, Bereczki 'Zolee' Zoltán, Jung 'ror' Péter hármas, illetve Steer 'Ispah' Olivér és Szlobodnik 's7ry' Milán páros küzdenek majd hazánk becsületéért- balszerencsénkre egy csoportban. Nekik az előrelépéshez a "C"-csoport favoritjai -a franciák- mellett az észtek és izraeliek legjobbjait kell maguk alá gyűrniük a továbblépéshez.
A csoportmeccsek összecsapásainak először április 12-én lehetünk szem és fültanúi. Ezen a napon az előbb említett pannon csapatok a Csehországban rendezett Lancrafton fognak részt venni ( az élő és aktuális cybergames.hu topic ), ezért meccseik időpontjai egyelőre kétségesek. A fennmaradt csoportmérkőzéseket április 16.-ig kell lejátszani.
Hazánk válogatott fiai számítanak a magyar szénatagok támogatására, és bíznak abban hogy a GTV-n erőfölényes helyzetet teremtve buzdítják csapatainkat. Hajrá Magyarország!
A hivatalos honlap.
Az esreality hír.
... és szolid ráadásként a "Vamps" jutúb üzenete:

Zsír. :)
Izland VS HUN A 95.156.202.35:27960 pw suxxor
HUN A vs GER A, BEL A, LIT B (2:0) Már csak Izland van.
HUN A vs GER A 2:0 (t7,ztn) HUN A vs BELARUS A most, GTV IP: rokket.net:27970
Hun A vs Litván B 2:0. Volt egy kis szerver gond, végülis csak egy ZTN ment le, abból is csak 10perc, 56-27es állással a javunkra. Valószínűleg fél órán belül játszunk a Fehéroroszok ellen.
Várunk minden infót!
Vasárnap kezdetét veszi a tournament. Majd itt próbálok mindenkit informálni
szerintem az egész vitát, ami nem tartozik a q3hoz át kéne mozgatni a ketrecharc topicba...tényleg nem illik ide...
ki hivott?
[20:05] <kiddyfaced> ezek kozul
[20:05] <kiddyfaced> egyik sem jegyzett
Szép jó napot!
Ez itt a "A sagittis Hungarorum, libera nos Domine !!!"
Nem pedig az "elmész te a kapd be a ..."
Ketrecharban elmondom a véleményem, ha valakit érdekel!
amúgy ch1llnél is van igazság:
"400-ert en sem mennek ki torlorongynak, itthagyva a csaladom a barataim, mindenem."
de ez lehet bátorság kérdése is :)
hat nekem nincs szuksegem a VILAGNYELVRE, persze ez nem azt jelentei h hatrany lenne ha 5 nyelven tudnek valakit elkuldeni a VILAG faszara
momentan funnak biztos jo igy elbohockodni 1-2 evet akinek erre van igenye, ha dolgozol itthon is keresel ennyit (nem pezsgotoltessel belatom)
pusztan a szavaibol ugy vettem ki h csak a penzkereses celjabol lecelt le, de lehet h tevedek
[20:05] <kiddyfaced> ezek kozul
[20:05] <kiddyfaced> egyik sem jegyzett
: DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
jo, latom megmaradt a lenyeg, menjel vissza cazni koszihelo
"ligavaj meg soskifli"? fogyatékos vagy, 400k-ból soskiflin élni nem?
Ez meg engem basz fel
lehet ligavajon es soskiflin elni, de ki akar? kinek mire van ígénye, tudod.. megelni meglehet, de elni nem, szvsz.
[ON]
Nehogymár fix 400k-ból ne tudj itthon megélni... de nem a topikot akarom koszolni...
hopp elszakadt a cerna - rakjatok at a duhongobe, ne itt rontsam a levegot : D
"inkabb az a kerdes te miert vagy meg otthon"
ispah aruld mar el nekem, hogy mikor fogsz ott peldaul lakast venni, megallapodni a 400k-d bol. ne viccelj mar, ennyibol itthon sem tudsz megelni. auto, lakas, csalad. ne mond mar, hogy angliaban te ebbol a 400k bol ezeket megoldod.
fiatalkori hobortnak pont jo, hogy pezsgot szolgalsz fel kinyalt muffoknak, de ne ez legyen mar az eletcelod. nincs bajom veled, de ezek a fentrol magyarazok az itthoni kis geciknek, hogy elbasszak az eletuket - nem jutnak semmire - negyedannyira se mint en, looserduma es felbasz.
igazat adok gzornak abban, hogy 400-ert en sem mennek ki torlorongynak, itthagyva a csaladom a barataim, mindenem. felreertes ne essek, nem akarom megmagyarazni az eleted, de attol, hogy atmentel a la manche csatornan meg nem vagy kiskiraly, SŐT.
midnenki meg tud venni egy repulojegyet es vagy kapcsolattal vagy keresgelessel munkat talalni a szigetorszagban..
mindegy bocs, csak felbasz ez a dolog, mert mar annyi ilyen okoskodast hallottam es ezek mind kint torolgetik a port es egy putriban laknak (hangsulyozom. nemte, foglalmam sincs milyen korulmenyek kozott, kikkel elsz - mondjuk nem is erdekel)
pisz
"inkabb az a kerdes te miert vagy
meg otthon"
ez legendás mondat, kirakom msn-re
Apa, az hogy megtanul egy világnyelvet -tökéletesen- nálad nem szempont?
ez az alap fizu , akkor ha semmi nincs amugy ilyen heti 100at kapok
de ezt amugy felejtsd el hogy magyar forintot osszeveted fontal
mert csomo minden sokkal olcsobb itt persze van ami dragabb de ez most mind1
a lenyeg az hogy en 7 orat dolgozok es az a melom hogy gyonyoru kirittyentett
20 eves csajoknak toltogetem a pezsgot... de szerintem nekezdjuk el hogy hol jobb
a helyzet otthon vagy itt miaz hogy miert jottem ki ? inkabb az a kerdes te miert vagy
meg otthon
a ketheti szazotvenhez minek mentel ki?
[20:05] <kiddyfaced> ezek kozul
[20:05] <kiddyfaced> egyik sem jegyzett
a masodik idezetet nem vettem magamra , csak az elsőt amiben a nevem emlitetted
gondoltam amugy hogy a sok liga miatt latod igy , ebben nekem meg sosem volt reszem ezelott
ennek az az oka hogy most van az eps.uk ahol 1000 font a fodij
masodik hely 450 font amit jolenne elcsipni ahhoz viszont felkell fejlodjek
igy jonak lattam benevezni minden letezo ligaba hogy majusig amennyi skillt
csak lehet magamra pakoljak hatha elegendo lesz elcsipni azt a 150 ezer forintot
akarhogyis nezem ez majdnem 2 heti fizetesem csak ugy egy jatek miatt
szoval nagyon faj ra a fogam , szeretnek sokat jatszani ezert megyek lancraftra is
szeretnek ott egy szintet lepni remelem sikerul sok jo meccseket jatszak kulonbozo mapokon
es talan meguthetem ddk-t es elnyerem a 300 ezer forintos dijat is bar erre ense latok
sok eselyt. amugy a kommentet mosolyogva irtam en nem szegyelnem ha napi 5 orat
quakelnek semmi rosszat nem akartam csak rakerdezni megis honnan jott ez neked
a ligakat tekintve ha most igy ossze adom akkor ez igen pontosan 5
ennek ellenere sem jatszok annyit amennyit szeretnek mert 6an osztozunk egy 20
megas neten es kb ugy kell kiokoskodnom mikor nincsenek itthon lakotarsak
hogy legyen egy 40es pingem. altalaban ez delutan van amikor mindenki csinalja a dolgat
a quakerek mind ejszakai baglyok szoval eleg nehezen hozom ossze azt a nehany ligamecset is
az biztos hogy most porra fogom magam kockulni mert kozeleg kemeny resze az eps-nek
szoval ezuton is kozlom , ha valami nagyfaszu szeretne praccolgatni/jotanacsokkal ellatni
megtalal msnen...
Nézd a második idézet nem rád vonatkozott. Lebasználak, de én is kellően nagy egoista vagyok ahhoz, hogy mindent magamra vegyek. Az első állítás pedig onnan jött, hogy aktív vagy 5 fölött valahány ligában. Plusz én már évek óta nem nyomtam olyat, hogy órákig ligameccset játsszak, amiben neked azért volt mostanában részed.
Gandhi :D ezt honnan vetted ?
kb fele annyit jatszok mint itt akarki , meg ha annyi szabadido alna a rendelkezesemre
mint nektek , akkor sem tudnek annyit jatszani, 3-4 meccsnel tobbet nem birok egyhuzamban
ebbol kifolyolag most volt egy kis nezetelteresem dash-al...
sőt ha tudnek is , akkorse lenne kivel, gyakorlatilag a scene szemeben egy noname
player vagyok , ha esetleg kiirom irc-re 15 helyre hogy 2v2 pm me
lese szarnak :D
szoval most kerlek hogy
"Mindazonáltal a sorolt playerekről bővebb információm van,
hallom a
hangjukat játék közben hosszú ideje és
emiatt a személyiségekre
vonatkozóan is van egy határozott képem."
eme "képed" segitsegevel mondmar el mibol gondoltad hogy en annyit jatszom
mint pl zolee ergo elmondasod szerint 5x annyit mint a tobbiek :D
kivancsian varom , koszonom !
"Ne add fel, simán legyőzhető szájkaratéban a szandi :D"
:))
Ha nem értenék vele egyet sem folytatnám kis vitánkat, mivel -sokakkal ellentétben- nem tartozik életvitelem részéhez, hogy monitor mögött ülve bizonyítgassam igazam, valójában "fingom sincs kiaz" embereknek :)
És ez igaz!
csak megzavarod szegény szellukszot g!
ne hidd el, amit mond, csak kételyek közt akar tartani. az igazi skill köztudottan ca-ban jön ki, aki ott jó, az mindenhol viszi a prímet!
:)
Szívesen adok szempontokat értékeléshez. Valóban jelent valamit hogy ki áll elől, konkrétan azt, hogy ki lőtt több freget. Pallérozottabb elemek a damagenetet nézik (dgiven-dtaken), meg itempicket/weapondobást. A statisztika az első számú támpont, de az pl. nem derül ki belőle, hogy ki mozgatta szóban a négyfős csapatot ugyi.
Ne add fel, simán legyőzhető szájkaratéban a szandi :D
Értem értem, nyilvánvaló, egyetértek. Valószínű, hogy ezért nem én állítom össze a csapatokat :) Csak logikusnak tűnt NC-k után, mert mindig ua. az arcok voltak a "táblázat tetején" mikor megszólalt a "gong", ami talán jelent valamit, de talán csak nekem a laikusnak. De zárjuk le ezt a témát, inkább a szurkolásba fektetem az enerdzsimet...
azt te csak hiszed! jön majd a win reinstall, akkor leszel gondban ventrit tekintve :D
ugyis mi nyerunk -> aztan mehettek a faszba, mind
[20:05] <kiddyfaced> ezek kozul
[20:05] <kiddyfaced> egyik sem jegyzett
jaja, persze segítséggel :) ventri gondjaim már nem lesznek..van végleges hangkártya, mikrofon..
már csak azt a kurva bevillanó üzenetet kéne valahogy eltüntetni, ami kiírja, hogy updatelni kell a windows-t
stry fel tudta telepíteni ventrit?
Eleve ott a gond, hogy a maratont hasonlítod az 1000 méteres gátfutáshoz. Jó, mindkettőben az nyer, aki gyorsabban fut, de talán van differencia is. Más mappool, játékstílus, ideértve az egészen eltérő mozgást pl. 2v2ben.
A másik hiba, hogy a példádban egy adhoc csapatot komparáltál egy működő gépezethez. Pár dologban igazad van azonban, rám vonatkozóan például feltétlenül. Mindazonáltal a sorolt playerekről bővebb információm van, hallom a hangjukat játék közben hosszú ideje és emiatt a személyiségekre vonatkozóan is van egy határozott képem. Ebből az élményanyagból levont következtéseimet viszont nyilvánosan nem akarnám leírni a sértődések elkerülése végett, de dús táptalaja az ellenérveknek.
Hozzánemértő véleményemet a tavalyi és az idei NC-n nyújtottak alapján mondtam. Váltogattam a POV-okat, és persze néztem a "telemetriákat" is.
av3k tox1c masterbe mit keres ott nem értem ez TDM nem DUEL :s
A c3llux csak az esti békaláb sütögetésröl és a lengyel panir beforgatásrol beszél.(Ha jol emlékszem a Németeket is eltettük befötnek 1-2x )
A csoport: Első helyre saccolom magunkat, másodikra Izlandot vagy Németországot. B csoport első: Svédek, második helyen továbbjuthat Lengyel B, de a Litvánok is okozhatnak meglepetéseket. C csoport: Első helyen magyar B, második magyar C, franciák sajnos már itt búcsúznak a versenytől : D. D csop.: Ide gyengébb csapatok kerültek, talán lengyel, ukrán továbbjutás. E: Svéd, Orosz [B] F: Szerintem ez a halál csoport, oroszok szerintem első helyen, mellettük a francia vagy a cseh csapat.
Valami ilyesmire gondoltam én is. ;)
Csoportos kérdés?
dash de azt is mondd, hogy ez mind mák volt.
Távol álljon tőlem, hogy kétségbe vonjam szotyi vagy zolee képességeit, mindkét player elismert teamer a szememben, amihez azért le is kell tenni valamit az asztalra nálam, de azért kiváncsi lennék rá, hogy c3llux téged mi ösztönzött arra, hogy a papíron is legütőképesebb magyar 2v2 team helyett egy mixelt playerekből álló csapatot érezz a legerősebb felállásnak. Találós kérdés gyanánt jöhetnék azzal is, hogy ki az a hazai player aki kivétel nelkül megnyerte az összes hazai 2v2 versenyt és PQ LANt az elmúlt 4 évben és nemzetközileg is többször helyt állt, de ebbe inkább ne menjünk bele mert mindjárt jön zlt és helyre rak mindenkit : D. Sajnálom ha még így sem voltam elég meggyőző : ).
Zolee kegyetlen nagy droid, most jobb formában van mint én. Prózai az oka, kb. ötször annyit játszik, mint bárki más a felsoroltak közül ispaht leszámítva. Strydert top seedbe gondolni viszont nagyon nagy mellélövölde, mentálisan nem alkalmas rá egyelőre. Btw, mióta volt egérswitch, azaz visszatértem egy teflonozott talpú mx300-hoz, 1000 ratere rángatva- régi önmagamat idézem. Én bizakodó vagyok. Az erőviszonyok tekintetében pedig jó szonda lesz Rymarov. Nagyjából ez a megrengethetetlen szakvéleményem.
szerintem felesleges
screenshotoljak én is, hogy tőlem is elnézést kérj?
Azt az aljas, orvul screenshotbelinkelő mindenit :) Hát ezúton is elnézést rea, hibáztam, de spryl?-et jól írtam. Az ővéit még annó hapsi küldte, kritériumaimnak megfelelően, azaz demonévbe nicket.
Bár rég kiestem már az aktívságból, "távolról" egy zolee, mdn, dash trió (volt ilyen jégkrém is, ugye? ) tűnne optimálisnak. Bár lehet csak azért szavaznám :T -t G helyett, mert előbbit többet látom szerveren (lámákat alázni.
)
Szerintem jó lesz ez így! Sok sikert! Gandhi, Te képben vagy, mennyire gázosak a csoportok?
"emdéen, szotyi triumvirátust"
igen, mi is köszönjük :)
:D