Quake Live Beta teszt

QuakeLive.jpg

Mint sokan tudjátok megkezdődött a quakelive beta tesztje 2008 áprilisában. A QuakeLive a legendás id software "Quake 3 Arena" című játékának ingyenes, böngészőből futtatható átdolgozása. Napjainkban a virtuális mmo világok és konzoljátékok által fojtogatott fast-paced fps játékfajta megváltójaként várt projekt immár egyre több hazai játékos számára is elérhetővé vált.

A Quakelive egyelőre beta fázisban van, és meghívásos alapon kóstolhatunk bele az id új, kis világába. Így ha egy már tagsággal bíró jóakarónk javasol a gárdába, a következő account-osztás hullámot követően már garantált a gameröröm. A hazai QL playerek irces gyülekező helye: #quakelive.hu ( Quakeneten ).

A klasszikus id pályák mind visszaköszönnek ( bár ztn-re még várni kell ) teljesen új köntösben. Már láthatóak a mapokon elhelyezett hirdetési felületek, amelyek immunisak a video-beállításainkra. Bizonyosan tűéles lesz 5-ös picmip mellett is a justdoit és az Imlovinit. A fizika és a mozgás gyakorlatilag megegyezik a quake 3-ban tapasztalhatóval, a változás legszembetűnőbben a fegyverarzenál új egyensúlyában érhető tetten. Visszavettek a railgun sebzéséből ( immár 80 hp kárt okoz ), és némileg csökkentettek újratöltési idején. Változott a shotgun és a lightninggun is. Öreg motorosok kaján vigyorral az arcukon fogadják majd a chaingun, nailgun és proximity mine feltűnését a fegyverpalettán. ( természetesen csak a szépemlékű team arena pályáin )

Új elem "belogolós" rendszer révén, hogy kijelölhetünk ismerős playereket, akikre a belső felületen kattintva egyből ott találjuk magunkat az arénában. A statisztika, amit rögzít a játékunkról a rendszer igen részletes. Tudom pontosan, hogy mennyit játszottam eddig: 0 napot, 7 órát, 27 percet és 28 másodpercet. Azzal is tisztában vagyok, hogy melyik fegyvert milyen gyakran vettem elő ha az ellen arcába kellett hinteni. Railgunt például az esetek 10%-ban használtam, 60%-kal szúrtam szemet vele, 203 fraget termelve. ( éljen a dm17-es agyaggalamb-lövészet )

... és, hogy milyen az első benyomásom az id software új dobását tesztelgetve? Legelhajlóbb álmaimban sem láttam még germán, 16 éves emos kislányt és Call of Duty profit ( Plazma ) egy szerveren idsoftos programozót megszállottan kergetve hörögni. Fps kocsma - Quakelive a te neved.

Quakelive előzetes: kotaku.com
Quakelive beta teszt: cybergames.hu
Quakelive képek: bigdownload.com
Quakelive configok: Fox, FooKi, Z4muz, proZaC, ArrW, ath, toxic, m4diX, Spart1e, fazz, Trito, reptile.
Magyar Quakelive fórum.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
RuDe, 2008, augusztus 23 - 22:59
RuDe képe

nemaktuális.

_____________________________

I get up, I'll break ya down a lil' somethin, I'm fed up, it's time to go headhuntin

Dead up, too many crews be frontin, I'm fed up, it's time to go headhuntin

eXodus, 2008, augusztus 20 - 15:06

Tudna küldeni vki meghívót?

xlogo@freemail.hu 

 

mrt köszi! 

MeRgeS, 2008, augusztus 19 - 19:59
MeRgeS képe

az enyemet is ki lehet... balfekek! :D

c3llux, 2008, augusztus 19 - 19:50
c3llux képe

pétr, majd vegyél fel QL-on belül, a nick-emet meg találd ki magad :D

mrt, 2008, augusztus 19 - 16:49
mrt képe

abc def xlogo@freemail.hu 19-AUG-08 PENDING

pétr, 2008, augusztus 19 - 10:25

Köszönöm! Remélem én is aktív leszek még ma:)

MooN, 2008, augusztus 18 - 19:29

Elküldtem

Havernak tegnap küldtem és már aktív :D

Petr nsl peti850321@vipmail.hu 18-AUG-08 PENDIN

 

 

Nikon, 2008, augusztus 18 - 18:55
Nikon képe

haho
nekem meg olyan problemam van h csinalgattam cfg t..minden jovolt...
utana meg kidobott  ezekkel :
www.skzi.hu/share/n1kon/screenshots.rar
es nemtom milehet:) probaltammar default cfg vel.. le is toroltem ql t es ujraraktam de azse
jott be..:)kertem mastol pb t es ugyse jo:D szal ha valaki netan tud valamit
v netan tud angolul:D es szokott irkalni forumra megkoszonnem ha megoldana :)
koszi

pétr, 2008, augusztus 18 - 13:13

Én kérnék 1 meghívót ha van még. peti850321@vipmail.hu

Előre is kösz

MooN, 2008, augusztus 18 - 11:20

Ismét lehet invitálni emberkéket. De már csak 2 meghívót kapsz. 1 még akad nálam ha valakinek kell. 

csakavégén, 2008, augusztus 7 - 22:03
csakavégén képe

Muszáj lesz, különben elfogy az automata kenyérsütő a Media Marktban. :(

s7ry., 2008, augusztus 7 - 21:47
s7ry. képe

ql-t úgy ahogy van el kell felejteni

 

[http://www.youtube.com/watch?v=fj9EXHvltbQ&feature=related]

c3llux, 2008, augusztus 7 - 16:32
c3llux képe

És valszeg wcp- és osp-ctf mapok sosem lesznek :/

Nikon, 2008, augusztus 7 - 13:24
Nikon képe

tim arenabol valok es csak a tim arenas mapokon vannak:D ilyen dolgok h
ammot tolt/v nem is fogy(nemtom mar) meg ilyen eletvisszatoltos..:D meg speed csak ezek
nem fogynak el hanem addig tartanak amig meg nem halsz

MooN, 2008, augusztus 7 - 11:47

Már vagy 2 hete nem lehet küldeni, most új a felület ott már nincs is rá lehetőség.

Új design, új pályák a régieket is megvariálták, pedig párat már majdnem megismertem :D

Mik ezek a különböző powerup-ok: S, A, D meg mindenféle jóság.

hpzolee, 2008, augusztus 6 - 23:48
hpzolee képe

MI CSODA

aha csaljál.

hpzolee, 2008, augusztus 6 - 23:48
hpzolee képe

De nincs olyan option hogy invitation szval ha tudnám az emailedet akkorse tudnám hova beirni és küldeni neked :s

Nikon, 2008, augusztus 6 - 23:47
Nikon képe

.

 

hpzolee, 2008, augusztus 6 - 23:31
hpzolee képe

De, nekem még maradt

 

*edit* Jo most logoltam be és már nincs olyan option , hogy invitation.. szval nincs :(

Nikon, 2008, augusztus 6 - 23:18
Nikon képe

nincs valakinek egy folos meghivoja?

Turbo B., 2008, augusztus 5 - 10:08
Turbo B. képe

Tiszta leveses!, nem megy linuxon :/

 

say_world pf!
say_team pipulj!
tell_attacker ktb!

rekall, 2008, július 30 - 18:19
rekall képe

en inkabb valami penzjutalmat kernek! :D

s7ry., 2008, július 30 - 14:33
s7ry. képe

ennek az "újításnak" is nagyon sok értelme volt, gratulálok!

 

[http://www.youtube.com/watch?v=fj9EXHvltbQ&feature=related]

c3llux, 2008, július 30 - 13:20
c3llux képe

rekall kaphatna egy osztályfőnöki dicséretet az ellenőrzőjébe :)

rekall, 2008, július 30 - 11:57
rekall képe

dm6 neve qliveban qzdm6 peldaul ezzel a logikaval rajohetsz mas q3mas map nevere is, vagy /mapname a konzolba. VA, NL, TX pedig a serverek helyet jelolik, vagyis Virginia, Netherland, Texas, stb...

MooN, 2008, július 30 - 11:46

Néztem eddig kb 5 órát bírtam vele játszani. Nem olyan rossz - igaz szinte csak ctf-et játszok rajta mert a ffa az nem az én műfajom.

Amit nem értek a mappok neveit honnan tudom meg? - jön időnként levél ezt vagy azt a mappot nézzem, de közben meg nem azt látom :D pl. q3dm6 de a szerverlistben meg a campground van kiírva.

A másik a szerverek neve mögött VA, NL, TX - ez mi? Amit látok az NL-nél 50 körüli a pingem, a többinél 150-180.

korcsed, 2008, július 29 - 20:37

Vki ha kuldene 1 ilyen meghivo izet azt megkoszonnem.

lengyelkorcs@freemail.hu koszipuszi

 

Jah most olvasom lejjebb, akkor mik a kilatasok, mikor lehet majd meghivas vagy egyeb mod

alapjan jatszani?

 

Ponty, 2008, július 22 - 14:47

Na szép! :((((((((  Kíváncsi leszek azért erre a Quakecon QL tournamentre. Maplist, résztvevő nagy nevek ilyesmi. Na mind1 hétvégén Gamegune Cooller-el! :)

mccormic, 2008, július 22 - 14:38
mccormic képe

jelenleg felfüggesztették a meghivók küldését.azok kapták meg az utolsó kört akik regisztrációval rendelkeznek a quakecon-ra.

Ponty, 2008, július 22 - 14:37

Valaki tudna küldeni egy meghívót az mportalon nevelkedett öreg halnak? Ezer éve nem nyúltam a Q3-hoz de a QL miatt újra kedvet kaptam! Örök hálám előre is!!!

pandibalazs@t-online.hu

 

c3llux, 2008, július 19 - 17:18
c3llux képe

FF esetenén esetleg nyomj egy ctrl+shift+delete-t, töröld ki az összes szart aztán probáld újra...

s7ry., 2008, július 19 - 15:42
s7ry. képe

már próbáltam newshit ...nem egyszer:(

 

[http://www.youtube.com/watch?v=fj9EXHvltbQ&feature=related]

Nikon, 2008, július 19 - 15:37
Nikon képe

utana meg aza kurva warmup..

jss, 2008, július 19 - 15:35

zárd be a böngészőt, miután feltette a plugint, majd inditsd ujra

s7ry., 2008, július 19 - 14:38
s7ry. képe

:D

öö a plugin az aquakelive.msi vagy mi? abban biztos vagyok hogy .msi a kiterjesztése, és azt vagy le tudom menteni, vagy el tudom indítani, mindkét esetben föltelepíti a quake live-ot

aztán frissítgetek de mindig az az almost there kép jön be 

 

[http://www.youtube.com/watch?v=fj9EXHvltbQ&feature=related]

mccormic, 2008, július 19 - 14:09
mccormic képe

felteszed a plugint. megint rámész nextre és canceleled akkor továbbenged

DarkOmen, 2008, július 19 - 13:11

lehet mostt tesztelgetik a lámaszurot azert nem akar menni egyeseknek ;DDD

s7ry., 2008, július 19 - 12:59
s7ry. képe

nekem ,meg mdn-nek sem akarta a plugint installálni ez a fos

 

[http://www.youtube.com/watch?v=fj9EXHvltbQ&feature=related]

DarkOmen, 2008, július 19 - 10:38

nálam is jó. letoltotte a plugint meg installalta es minden maradt a regiben :)

jss, 2008, július 19 - 10:34

nálam jo :)

c3llux, 2008, július 19 - 09:57
c3llux képe

Nálam csak ez jön be:
http://images.netbag.hu/20080719/10512526325.JPG
A nextre kattintva le akar töltődni a plugin megint, de nem történik semmi...másnál is?

jss, 2008, július 16 - 10:28

nálatok is így néz ki a friends menü és a server browser?

http://www.quakelive.es/wp-content/uploads/2008/07/qlchat.jpg

nálam ugyanolyan mint eddig volt :f

q3, 2008, július 13 - 00:54

hali,

a

/modelist

kihányja az összes felbontást, amit aztán az r_mode parancsal be tudsz állítani, de ez q3-ban is így van. Ha valakinek custom felbontás kell (mint pl nekem) akkor azt így kell beállítani (ahogy q3-ban is )

r_customwidth "x-felbontis-pixelben"

r_customheight "y-felbontás-pixelben"

r_displayrefresh "frissítés Hz-ben"

r_mode "-1" 

vid_restart

egyébkent ha már minden be van állítva... binds, models, grafika, stb. akkor ésszerű egy

/writeconfig valami.cfg

parancsal elmenteni a dolgokat, mert néha nem minden jön vissza:)

Reag3nS, 2008, július 12 - 14:10
Reag3nS képe

senki nem mondja el?

csakavégén, 2008, július 12 - 12:24
csakavégén képe

Hogy találtad ki?

s7ry., 2008, július 12 - 12:22
s7ry. képe

:D és akkor már nem is lehet véleményem erről a QL-ről? :D

 

[http://www.youtube.com/watch?v=fj9EXHvltbQ&feature=related]

Br4z1L, 2008, július 12 - 11:59
Br4z1L képe

:)

szori csak idetéved ebbe a topicba :) Nem értelmezi hogy ez nem q3/q4, hanem QL :o

jss, 2008, július 12 - 11:59

r_lightmap 0?

sky, 2008, július 12 - 11:55

Azzal játszom, ha játszom. Kösz.

Nikon, 2008, július 12 - 08:08
Nikon képe

h h sehol a map?