Egy mókás, 20 perces interjú jött létre a felsőágon gall hordaként, rendíthetetlenül menetelő 2V csapat tagjaival: Ispahval és Spryle-val és a felkészületlenségét improvizációval helyenként jól palástoló cg.hu sztárriporterével.
http://tony.ferengi.hu/hurrikan.mp3
2V = Vae Victis "Jaj a legyőzötteknek!"
Kr. e. 390-ben egy Brennus vezette gall hadsereg tönkreverte Róma csapatait az alliai csatában, majd kifosztotta a védtelenül maradt várost. A fellegvárba szorult római védők közt éhség, az ostromlók közt éhezés és járvány dúlt, így mindkét fél szerette volna befejezni a harcot. „Ekkor a szenátus ülést tartott s felhatalmazta a katonai tribunusokat a tárgyalásra” – írja Livius (A római nép története a város alapításától, Ötödik Könyv 48). Q. Sulpicius katonai tribunus és Brennus, a gallus sereg vezére találkoztak, és megállapodva, ezer font aranyban (327 kg) határozták meg a római népnek – a világ jövendő urának – váltságdíját. Ezt az önmagában is szégyenletes dolgot még egy felháborító cselekedet tetézte. A gallusok hamis súlyokat hoztak elő, s a tribunus tiltakozására az arcátlan gallus ráadásul még a kardját is a serpenyőbe dobta, s elhangzott a rómaiaknak elviselhetetlenül hangzó kijelentés: „Jaj a legyőzötteknek!” (Vae victis)

mármint spryle
bár most, hogy beültem ájtk-n egy római jogra, az is elkezdett érdekelni : )
najó, kikommenteltem magamat megint pár hónapra
Tényleg vegyész vagy? El se hiszem. Én is :) Csak én Pécsett, jövőre meg eltén.
Ispah, hogy álltok azzal, h ma este játszuk le a NETq3as gamet?
dehát én NYUGODT!!!!! VAGYOOOOOK :d (c) Kinevelavégén
[If the Bass is too hard, You are too weak!]
tudatlansagom kavarta a port, de az allitasom helyes cpma-ba nemszamitott a 64 ping :D
mellesleg ha arrol van szo siman lejatszom egealpingesen ,ha ezen mulik valamelyikotok boldogsaga :D
stry : nelegyel feszult :)
romel : hivj fel es akkor akár mindennap halhatsz :D
nagyon tetszett ez a komment dash!
[If the Bass is too hard, You are too weak!]
Jó volt két és fél év után újra hallani a hangod haver !
Jó volt az interjú. Soksikert.
Nem kicsit más a cpmas 70 ping, mint az OSPs, de ha Gandhiék vagy szerintetek se számít, akkor benne vagyunk, hogy egy egál pinges szerveren játszuk le mindkét meccset, és ti?? : )))
jobb ha -20 mert, akkor tuti betalal :D
:) na ez tipikusan olyan eset, amikor épp nem fakadtam ki, mert kimaradt a non-verbális kommunikáció :)
egyébként egyértelmű hogy dícsérsz engem,
ezt köszönöm is :) egyáltalán nem haragból írtam,
csak már végre tisztáznom kellett ezt a kockulósdit!
a pingről emg csak annyit, hogy próbáld ki ugyanezt -15ös nudgeval egy OSP szerveren, mondjuk franciaországban
és franciák ellen :)) mert cpma-ban nem számít a ping!
[If the Bass is too hard, You are too weak!]
Brazil : nemvolt az meg 5 perc se nemhogy 15
Stry : bazdmeg amiota eloszor meghallottam a neved azota cinkelnek teged most vegre
megvagy dicserve nyilvanosan hozzafuzve a sajat velemenyem amirol senkise mondta hogy baj
erre te kifakadsz :D hihetetlen ....
csakhogy tudd reggel 8kor megyek meloba es 11kor erek haza :D heti 2.5 szabadnapom van
ezt a 60 pinget meg szerintem felfujjatok mar Gandhinak is akartam mondani... a minap lottem
3-4 meccset olasz cpma szerveren skilles palyerek ellen 64 pingrol es meglepodtem hogy
megis mennyire hatekony vagyok a cellovo fegyverekkel... nyilvan nem azt mondom hogy nem
szamit az a +30 ping de azert annyira nem hatraltat mint amennyire ti nagydologkent emlegetitek
ui: koszonom a jo velemenyeket , hatalmas flamere szamitottam mindenkitol aki egyaltalan szoba jott :D
nekem csak egyvalamim kocka...
[If the Bass is too hard, You are too weak!]
Linkin egyértelműen jobb teamer, mint noctis, de a 60ms az elég durva : ). Ha egál pingről lenne a döntő, akkor már láthattatok volna pár "véssétek a nevemet a kupára" kommentet, mint tavaly, mondjuk bízom linkben, hogy ilyen pingel is dobálja majd a null pinges bábukat, nem ettől tartok, hanem a zero practice okozta csapatmunka hiányától, hiába jó a kommunikációnk, látok benne lehetőségeket, de nem fog kiforrni a döntőig : ). A zene amúgy egész kellemes.
bocs nem tudtam visszatartani őt :(
A kocka vagy b@zmeg es kesz! :)
szerk.: nem is akart Pati visszatartani :P
hahahahaaahahaha jó kis link :DDDD
csak h ne csak offoljak, sajnos fel kellett tekernem nagyon a hangerőt ,
a basszust meg 0ra venni hogy halljam szavaitokat, nem vmi jó minőségű sajnos,
sok mondat kiesett hallókörömből :(
*update: azért ez az éjjel nappal kockulás nem igaz, nem szarakodni szeretnék tényleg,
de ezen mindig nagyokat szoktam nevetni amikor unity azt mondja hogy éjjel nappal
csak játszom, és ezt azzal próbálja bebizonyítani, mikor rákérdezek arra hogy te akkor biztos tudod a heti programjaimat előre 1 hónappal,
hogy "mindig lát ASE-val", ami nyilván azt jelenti hogy ő is legalább ugyanannyit van otthon,
mint én..na mindegy, az egészet ugy lehetne összefoglalni, hogy igaz hogy sokat játszom,
de nem kiemelkedően többet 1-2-3-4stb embernél, s ehhez még szeretném azt hozzáfűzni
hogy én sosem szoktam álvevezni.
[If the Bass is too hard, You are too weak!]
Csak, hogy az interjúhoz is érdemileg hozzászóljak, jók a szösszenéseid Szandi, keep them coming. A srácok meg szimpatikus interjúalanyok voltak.
Csak nehogy valaki véletlen rommá zúzza a gall hordákat : ). Braz, neked meg figyelemedbe ajánlanám Szotyi és Gzor kedvenc linkjét :
http://muszaj.tx.hu/ : D
mikor elkezdtük a ispah ek ellen a meccset t7en, még lagoltam az elso 10 -15 percben,
de muszaly volt mar 21.30 kor elkezdeni, mert nem akartam h hajnali 1ig jaccunk
1-2 freggel kaptunk ki asszem :) utána meg hoztuk dm6ot :p
szal :)
nem sok kellett hozza, elhiheted. es ez mind egy olyan meccsen, ahol par fraggel kapsz ki, 15. percbe meg vezettek igy is, es tudod hogyha nem pingelnek halalra, hozzatok a meccset:) >>> nem kell 3. map, nem baszol el meg 20 percet meg 1 meccsel, amikor mar nem latsz az idegtol:D szoval reg nem basztam igy fel magam egy kibaszott kiberjatekon mint akkor. el is ment az a maradek kedvem kb az egesz jatektol.
Az en szemem a legkisebb lagot is erzekeli, ahogy neztem a zsolti demojat mit mondjak, szetvagott volna az ideg lehet ki is leptem volna.
braz: 2 figura elkezdett pingelgetni a 2. mapon:)
amugy szimpatikusak az urak:)
:))
"zlt nek makrancoskodott a netje " :) ^^ random packetloss mellett 80pinge volt és FPS lagja mint nekem ? :D
wtf, milett kovbojjal ?
a haverjaim!
es közzétetted az 5 kozul legrosszabb fotot :D + a tobbi jokis kepet elvetetted : \
de annak orulok hogy a zenet legalabb betartottad
persze mindenfelekepp koszonjuk a lehetoseget
Sosem gondoltam volna hogy ennyit lehet beszélni egy játékrol:)
nice job.
Asterix & Obelix
haaahhaaa :)
n1
jó lett, ksözönöm! sok érdekes dolog jött le a párpeszédből.
up
***
A véletlen az az álnév, amelyet Isten használ, ha nem szeretné, hogy felismerjék.