Gandhi: Szia Stry, első körben gratulálni szeretnék a heroes (Wood, Zlt) ellen aratott papírformahagyó győzelmetekhez, amivel azt hiszem ki is fejeztem meglepettségünket az eredményt illetően. Mások is ledöbbentek:
Számítottál erre a Netq3as sikerre?
meatSpin.s7ry: Köszönöm. Őszintén szólva nem: pont a meccs előtt három nappal állítódott el az egerem. Sokat nem volt időm játszani, és csak szombat délután kezdtem el újra kalibrálni, de nem igazán találtam el a korábbi beállítást. A másik ok, hogy Sil nem sokat gyakorolt ezzel a 60-70 ms-sel, szóval nem sok esélyt láttam a győzelemre. Végül sikerült felszívnom magam az ospdm6-os kezdés után, annak ellenére, hogy Silnek nem ment, azt mondta hogy még beteg is. Nem akarta szombaton lejátszani, mert nem érezte jól magát.
Gandhi: Utánanéztem a meatspin csapatnév eredetének az interneten. A megvilágosodást pár perc röhögés követte, a www.meatspin.com (aminek megtekintését csak saját felelőségre és kizárólag nagykorú olvasóinknak ajánlanám meleg szívvel) azt gondolom egészen behatóan illusztrálja a meatspin eszmeiségét. Miért ez lett a csapatnév?
meatSpin.s7ry: Nem tudom, csak szeretem az eredeti számot, meg a remixeit. Nagyjából 5 percem volt rá, hogy kitaláljam hogy milyen nevet adjak a csapatnak Netq3-ra, és elég nagy hülyeségek jutottak csak az eszembe aznap este… Amikor a meatspin bindet benyomom, az kicsit arra is utal, hogy az ellenfél milyen tehetetlen. Pl. amikor rocketluncherrel dobálom össze-vissza.
Gandhi: Azért tartom más szempontból különlegesnek heroes elleni meccsetek végkimenetelét, mert itt mégiscsak generációk csaptak össze. Megint győzött Dávid Góliát ellen, csak most nem parrittyát pörget. Mióta quake3-azol tulajdonképpen?
meatSpin.s7ry: 2001 körül kezdtem el a demó (1.11) verzióval játszani, ami 2 évig tartott. Itt egy kisebb családi légkör alakult már ki a játékosok közt, olyan volt bemenni a szerverekre mit egy faluba, mindenki ismert mindenkit. Mivel csak 4 map volt elérhető, ezért a legtöbbet dm17-en és dm7en játszottunk. Utóbbin meglepően 1v1et, később 2003-ban már 2v2-t is elég gyakran. Dm7-en 1v1-ben a legjobbak közé tartoztam, sőt kimondhatom hogy csak egy ember előzött meg a rangsorban. 2004-ben jöttem át 1.32be. Innentől kezdtem el komolyabban játszani, eleinte a az 1v1-es dm7 tudásommal nem sokra mentem. Úgy érzem túl sokáig játszottam 1.11-et, sajnos leragadtam ott, de nem bánom, mivel szép emlékeim vannak ebből az időszakból.
Gandhi: A legcpmabb hazai clanarenaszerver legmélyebb bugyraiban arról susmognak egymásnak a töltelékpléjerek, hogy a quake 3 alatt tapasztalható ritmusérzéked az elektronikus zene gyümölcse. Kérlek segíts nekem, hogy megfejtsem a mítoszt, mi igaz ebből?
meatSpin.s7ry: :DDDDDDDDD Igen, a viccet félretéve nekem mindig is jó ritmusérzékem volt, kétségkívül ezért is szeretem az ütemes zenét jobban. Lehet, hogy ezért nyomom sokszor be a measpin bindet a meccsek közben. Sokan jellemzően a nudge-ra fogják hogy nem találnak el, és ezért mennek el a rakéták mellettem/alattam, de érdekesen amikor társamnak is ugyanannyi nudgeja, rá nincs panasz. Jól kapom el az ütemet.
Gandhi: Köszönöm neked ezt a kis beszélgetést, zárásként üzenj valami szépet a cybergames.hu olvasóinak. ;)
meatSpin.s7ry: Továbbra is számítok reagens, soma, és a többiek szurkolására, bíztatására, jókívánságaira, a többieknek meg, hogy mindent megteszek majd hogy a meccseken erőtől duzzadón pörögjön a meatspin!

:D
na ja , 2féleképp lehet értelmezni, ebből a helyes: aznap (asszem szerda volt de nem biztos)
mikor megszületett az ötlet épp este volt, (asszem 11 óra fele de ez sem biztos :) ) nem reggel és nem is délután, hanem este. megtaláltam a társamat, jiltedet, nevezési határidőből kevés volt hátra , ezért gyorsan ki kellett találnom egy nevet, segítséget nem sokat kaptam tőle mert azt mondta őt nem érdekli :)
nekem meg csak hülyeségek jutottak az eszembe.
remélem, velem egyszerűbb volt szót érteni (c) tömör professzor
[If the Bass is too hard, You are too weak!]
"Nagyjából 5 percem volt rá, hogy kitaláljam hogy milyen nevet adjak a
csapatnak Netq3-ra,
és elég nagy hülyeségek jutottak csak az eszembe aznap este…"
Ez a mondat csak nekem tűnik egy kissé paradoxnak?
n1
Jah... én meg már azt hittem h normálisan nyertek:D!!!Érdekes h az interview-ban nem említette a zlt-highping dolgot senki.Azert megnezem...
Én csak két dolgon csodálkozom:
1: stry semmi olyat nem mondott amivel csupán egy ország nem értene egyet.
2: nem én voltam az interjúalany. :)
gg
Haggyjadazt Zlt!
Nice&easy lesz.
nem voltam ircen, csak reggel, ezert is nem ertem ki tudhatta az ip-met. gondolom nem reggel rakta meg felre:D
Amikor azt hiszed, hogy nincs lejjebb...
Voltál Ircen Zsolt?
Atporgettem oket. Sajnalom ami tortent, mivel amikor Stormmal jatszottam velem is megesett ilyen galadsag. A megoldas egyszeru, csak bncvel menjel ircre.
***
A véletlen az az álnév, amelyet Isten használ, ha nem szeretné, hogy felismerjék.
latom nem nezted meg a demokat Gandhi, igy lehetsz csak meglepett az eredmeny kapcsan:) ez egy sima 2-0 s osszecsapas lett volna, HA nem kezd el valami buzi pingelgetni a 2. meccsen.
sajnos lamauser reven, nem esett le, hogy a firewall naplozasat meglessem elobb, de mint kiderult, 2 ip-rol dobaltak paketokkal. ezuton szeretnem megkoszonni ennek a 2 draga fasszoponak a dolgot.
most ez komoly?
Csak is rozsaszin!
Gallerra fel!
Riddick :))
[If the Bass is too hard, You are too weak!]
Rise and shine.
***
A véletlen az az álnév, amelyet Isten használ, ha nem szeretné, hogy felismerjék.