Egy kis figyelmet kérek

Körülbelül másfél évvel ezelőtt páran a csapatból össze ültünk, mondván kellene valami fórum, portál, akármi (lényegtelen, minek nevezzük), ahol az online játékok kedvelői – legyenek versenyzők, vagy csak kedvtelésből játszók – találkozhatnak, fórumozhatnak, friss híreket olvashatnak kedvenceikről és néha akár nagyobb lélegzetű, érdekes anyagokat (cikkeket) olvashatnak.

Az ötletből tervezés lett, hiszen megfelelő portál hiányában valóban időszerű lett az ötlet megvalósítása. Klán lapunk is hasonló szerepet töltött be, de sem a site motorját, sem a weblapot nem portálnak terveztük annak idején, hanem egy egyszerű klánlapnak, ahol egy alap szintű fórum működhet a napi egy-két bejegyzésével. No, ezt sikerült hamar kinőni, de valahogy csak működött a dolog. Több csapattársammal elkezdtünk hírezgetni, hogy az egyhangú oldal érdekesebb, olvasmányosabb legyen, s tettük ezt leginkább a közösségért, afféle hiánypótlóként.

A szükségmegoldással enyhítettük a megfelelő találkozóhely hiányát, de azt teljesen megszüntetni nem tudtuk. A CyberGames.hu elkészítése majdnem egy egész évet igénybe vett, hiszen egyrészt egyikünk sem profi webdesigner, vagy webprogramozó, másrészt mindannyian dolgozunk főállásban, s bizony akad bőven egyéb fontos dolog az életünkben a CyberGames-en kívül is. Lényegtelen, nem sajnáltatni akarom a csapatot, hiszen megcsináltuk (egyelőre olyan, amilyen, majd lesz szebb, jobb..), s ami a lényeg, hogy örömmel tettük.

Klán lapunkkal ellentétben itt már kifejezetten célunk volt, hogy több szinten is megfelelő portált építsünk: kellett egy fórum (alakul), kellett egy hír- és egy cikk szekció. Utóbbi kettő persze nem magától íródik, nem a netes kismanók hordják össze az anyagot, hanem toborzott emberek, akik a közösség tagjai közül kerültek ki. Természetesen ilyen mennyiségben már nem lehet elvárni, hogy mindenki pusziból írogasson – vannak, akik főállásos munka mellett csinálják, vannak, akiknek nincs más dolguk és azért csinálják, van, aki egyetem mellett írogat. A lényeg: egy egész csapat szorgoskodik azon, hogy legyen mit olvasni az oldalon, s ne csak a fórum legyen napról-napra látogatni érdemes, hanem az egész oldal.

Ennek persze ára van; szabadidőnk egy jó részét áldozzuk fel, hogy ez mind lehetséges legyen, sőt, egyeseknek még nem kevés pénzükbe is kerül, hogy havonta létezhessen ez az egész. Nem baj, eddig is volt, ezután is lesz, nem vagyunk ijedősek, megoldjuk. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért írom én le ezt a szöveget, minek a rizsa.

Azért írom le, hogy mindenki láthassa, hogy semmi sincs ingyen, mindent valahol meg kell csinálni, meg kell becsülni, dolgokat fel kell áldozni stb. Nem kérünk mi semmit tőletek, ne ijedjen meg senki, hogy most pénzről lesz szó, eszemben sincs. Csak annyit kérek, s teszem ezt a csapatom nevében is, hogy EGYM

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Davee, 2006, január 2 - 14:39

Topic lezárva.

Shadow, 2006, január 2 - 14:33
Shadow képe

Izé, nempont abban a topicban kéne egymásnak esni amelyikben azt kérik, hogy NE veszekedjetek már (vitának nem merem nevezni...).
Ja és énisittvoltamamikoranagyokveszekedtek. :D (peace)

AzO, 2006, január 2 - 14:23
AzO képe

Xeon írta:
Te is igy gondolod? Udv a klubban.

:DDD

Gepi, 2006, január 2 - 14:14

Én mint aki egy szerény senkiként definiálom magamat itt, csöndesen megjegyezném, hogy Gandhi mesterrel nem értek egyet abban a kijelentésében, hogy a kommentek színvonala az életkorral együtt esett vissza. Éppen egy hasonló vitának vagyok szemtanúja a magyar q3 instások főfórumán, a deaddealers.uw.hu -n, és meg kell állapítsam, az életkorkülönbség nem jelenti a kényes ügyek lerendezésének eltérő színvonalát.

Ezt csak csendben írtam, mint senki itt.

Xeon, 2006, január 2 - 13:47
Xeon képe

Te is igy gondolod? Udv a klubban.

Veritas, 2006, január 2 - 13:32
Veritas képe

Vicc az egész.
.
.
.

http://www.quakewarshq.com/

Xeon, 2006, január 2 - 13:21
Xeon képe

Sehol. Irtam, hogy dash ahhoz mar nyulszar. Legkozelebb olvass, koszi. ":F"

x, 2006, január 2 - 13:16

na hol lesz a bunyo? :F

Xeon, 2006, január 2 - 13:04
Xeon képe

Reagens ugylatom nem mindenki szamara fogalmaztam erthetoen. A kerdessor a xeon es dash kozotti konfliktusra vonatkozik.

Reag3nS, 2006, január 2 - 12:45
Reag3nS képe

Veletek tortent? Nem. <<< helyt álló

Kozotok van hozza? Nincs. >>> helytelen, mivel kérted a magyar q scene támogatását, hogy csk legyél. veg hasonlóan vélekedett mint én. 2*20 perc... és továbbra is ezt tartom ésszerűnek.

Reszt vettetek benne? Nem. Akkor meg? <<< helyt álló

reméljük a legjobbakat.

acrobat, 2006, január 2 - 12:34
acrobat képe

dash te a képen melyik vagy? -.-

Xeon, 2006, január 2 - 12:28
Xeon képe

Szerintem te inkabb huzd meg magad a jovoben...

dash, 2006, január 2 - 12:26
dash képe

Ezzel a kommentel szerintem sikerült tisztáznod minden ködös dolgot.Egy kommentben kapásból sikerült lepöcsfejezned 4 embert és lehordani azokat akik hozzászólnak a témához.Azt hiszem ebből mindenkinek kiderül, hogy kettőn közül ki az "ugatós kutya", de biztosan én rontanám el a magyar csapat imaget:)) Most is csak magad alatt vágod a fát.

Xeon, 2006, január 2 - 11:50
Xeon képe

A szemelyeskedesekkel kapcsolatban:
Aki nem ismer elegge - esetleg szemelyesen - az inkabb fogja be, es ne minositsen azok alapjan, amit itt interneten olvas masoktol.

A temahoz szolva pedig:
Szerintem kicsit tul sokat lovagoltok ezen. Aki meg azt javasolgatja hogy talalkozzunk es szemtol szembe beszeljuk meg, annak sajnos csak azt tudom mondani, hogy dashnek ehhez mar nincs batorsaga. Annak az okat hogy miert nem veszem be a csapatba, nem fogom ecsetelni. Aki tudja, az tudja, hogy egyszercsak megjelent egy dash nick a #quake3.hu-n, es azota csak annyit latni hogy IRC-n meg a szervereken csak beszologat tobbek kozt nekem, anelkul hogy hozzaszolnek. Felvette niga, wood, veg, meg a tobbi ilyen hangosbemondo pocsfej stilusat, es azt hiszi ezzel bevagodik. Kb ennyi a rovid kis tortenet. Egy "nemzet csapata" quakeben - mivel ez az internet - nem csak arrol szol hogy ki tud a legjobban jatszani, hanem az erkolcsrol is, es hogy ki milyen tiszteletet mutat a masik ember irant. Lehet, ha ezt dash tudta volna elore, akkor szerintem jol befogja azt a merhetetlenul nagy pofajat. De mivel nem igy volt, es meg a felelosseget sem vallalja azokert amit tett, es semmifele megbanast nem tanusit, ezek utan SENKI nem merje tolem azt kerni, hogy egy ilyen embert prezentaljak mint a magyar szint kepviseloje q4 tdmben. Remelem minden kodos dolgot sikerult tisztaznom, a tobbibe pedig nem kell beleszolni. Veletek tortent? Nem. Kozotok van hozza? Nincs. Reszt vettetek benne? Nem. Akkor meg? Fejezzetek be. Ez a tema mar amugyis le van zarva, a lineup vegleges, szerintem ezt a cybergames cirkuszt is bezarhatjatok.

veG, 2006, január 2 - 11:35
veG képe

Felesleges mindenfele szajkarate, mert ez tipikusan az a szituacio amikor egyik felnek sincs igaza. Botranyosnak erzem, hogy Xeon a csapat erdekeit felreteve szemelyes revansot akart venni Dashen. Bar Xeont nem ismerem, de ugy gondolom hogy mindketten vannak annyira intelligensek hogy 2x20 percre felre tudnak tenni minden eloiteletet es utalatot. Ennek ellenere is ugy erzem hogy az elozmenyek ismereteben Xeon jogosan kereste fel dasht, de szerintem nem nyilvanos bocsanatkeresre kellett volna koteleznie, hanem a csapat elott megigertetni vele hogy a liga ideje alatt csak a meccsekre koncentral, ellenkezo esetben keresnek mast helyette. Szerintem ez mukodott volna. Egyebkent Dash helyeben en is hasonloan reagaltam volna. Peace

Invisus, 2006, január 2 - 00:26
Invisus képe

Lusták ahhoz, hogy ilyen nagy gödröt ássanak.

http://g33k.tvn.hu/forum/index.php ;))

gab1ka, 2006, január 2 - 00:20

köfi soma :) mostmár csak a többieket kell kibékítenem még mielőtt teljesen elásnak :)

AzO, 2006, január 2 - 00:16
AzO képe

Na ezzel akkor a tema le is zarodott szerintem..

Soma, 2006, január 1 - 23:57
Soma képe

Nah figyelj osszefoglalom neked: dash meg xeon nem kedveli egymast voltak szurkalodasok ...stb az most hogy xeon tenyleg kert e ilyen "nyilvanos bocsanatkerest" azt nemtudom ,de amit dash csinalt itt az minden volt csak nem az... ez torolve is lett persze ezert talalgatnak itt sokan az meg hogy "tegyek felre az erzelmeket es lojjenek egyutt jol" nah ez meg ilyen mese dolgo ilyen nincs... az max kepmutatas lenne szoval egymas mellett nem fernenek meg max ugy tennenek azaz vagy xeon van a csapatban vagy dash ,de mivel xeon a csk ezert o van ott, szemelyes megitelesem szerint pedig ez igy jo is es ezzel nem celom dasht megserteni ,de gondolom ezt o is erzi.

gab1ka, 2006, január 1 - 23:16

azzal hogy lekezelni próbálsz nálam túlsokat nem érsz el..igen mindössze annyit akartam tudni hogy a bocsánatkérés után dash miért nem válogatott..csak utalások vannak rá hogy nemvolt valami barátságos a beszélgetés... OK értem..

Ez az egész azért érdekelt,mert dash-t személy szerint kiba jófejnek tartom,eddig baró jó meccseket játszottunk,valamint jókat beszélgettünk stb,és nemtudtam hogy mire fel ez a "kizárás" dolog..Ennyi..Nemvagyok nyomozó nyugi..:D

Flow, 2006, január 1 - 22:42
Flow képe

Tudom, mit kérdeztél : "Miért nincs Dash a csapatban ezek után?" A válaszom még mindig ugyan az: mert Xeon választja ki a tagokat... Össze bírod fűzni az infókat? Hajrá, érzem, sikerülni fog... csak adj bele mindent... Jaaa, hogy Xeon miért nem választotta be? Ez lett volna a kérdés? ha igen, akkor talán őt kérdezd...
Najó, részemről ennyi, csak feleltem a kérdéseidre, melyekre a nyilvánvaló válaszokat megkaphattad volna, ha végigolvasod a kommenteket és Laca kezdőhsz-ét... Mellesleg ha nem vagy képben, igazad van, kérdezz... csak akkor előtte/utána nem kéne a tuti... ;) Remélem ezzel lezártuk.

gab1ka, 2006, január 1 - 21:54

"Mivel Xeon a csapatkapitány, ő választja ki, kik legyenek a teamben."

bocs ez meg idevagott..ezt a reszt egyedul Gandhi volt kepes ertelmesen felnotthoz merten leirni..Nem azt kerdeztem hogy ki valasztja ki,hanem azt hogy mi alapjan valasztja ki a csk az embereket..Es meg en nem vagyok kepes megerteni az itt leirtakat..

gab1ka, 2006, január 1 - 21:50

odairtam hogy nem nemtudok mindent az esetrol...aztis odairtam hogy amit leirtam az azonak a kommentjebol kivett idezetre vonatkozott,fuggetlenul attol hogy nemtudom a teljes tortenetet..egy kibaszott mondatra had reagaljak mar..nekem semmihez semmi kozom meg semmirol nemtudok semmit erdekes mod mindenki ugyanugy kommentel mint en..nyomozosdit jatszok blah,meg en szitom a tuzet..hatjo.. mi a fasznak nyit laca egy topicot ha nem lehet hozza reagalni? ti miert irkaltok ide? ha gandhi nem ir errol az esetrol en meg csak meg se hallottam volna..azaz nehogymar en vigyem tovabb az ugyet..komolyan mondom.. :))) vicc

Kiforgatjatok a szavaimat meg envagyok a kis firkaszos hulyegyerek,mert le mertem irni azt hogy a nyilvanos bocsanatkeres szerintem egy szamitogepes jatekbol fakadoan szanalmas..OK

(korultekinthetoseg a zarolas temaval kapcsolatban..korultekintobben olvasd el azt a par szot osszefuzve egymas utan: "TAL

Invisus, 2006, január 1 - 21:46
Invisus képe

:DDDDDDDDD

acrobat, 2006, január 1 - 21:42
acrobat képe

akkor remélem nem pesten lakik O_o

AzO, 2006, január 1 - 21:40
AzO képe

acrobat írta:
gab1ka látom hogy mindent tudni szeretnél erről az esetről, de elégedj meg azzal amit már tudsz. lásd be, ehhez se neked, se nekem, sem a többi ún. "kivülállónak" nincs semmi köze, nem kell tovább feszíteni a húrt. azt is lásd be, hogy a te kommentjeid vezették tovább ezt a topikot és lassan a legkényesebb részletek is előbukkannak, amire már nem biztos hogy mindenki kíváncsi. az egész topikot átalakítottad VALLAT

Shadow, 2006, január 1 - 21:38
Shadow képe

énisittvoltamamikoranagyokvitáztak... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(vagy az egy masik topic????)

acrobat, 2006, január 1 - 21:34
acrobat képe

gab1ka látom hogy mindent tudni szeretnél erről az esetről, de elégedj meg azzal amit már tudsz. lásd be, ehhez se neked, se nekem, sem a többi ún. "kivülállónak" nincs semmi köze, nem kell tovább feszíteni a húrt. azt is lásd be, hogy a te kommentjeid vezették tovább ezt a topikot és lassan a legkényesebb részletek is előbukkannak, amire már nem biztos hogy mindenki kíváncsi. az egész topikot átalakítottad VALLAT

Invisus, 2006, január 1 - 21:32
Invisus képe

Pl Laca :S

http://g33k.tvn.hu/forum/index.php ;))

AzO, 2006, január 1 - 21:31
AzO képe

J3richo írta:
Gabika ezek szerint te nem olvastad el mit irt, akkor azt se tod, hogy most miről is van szó. Bocsánatkérő levélnek egyedi egy megfogalmazása volt :F Xeonnak megértem, hogy annyira nem nyerte el a tetszését (már ha volt olyan szerencsés, hogy időben elolvasta)
(\--/)
(o_O)

http://g33k.tvn.hu/forum/index.php ;))


Masnak sem.

Invisus, 2006, január 1 - 21:28
Invisus képe

Gabika ezek szerint te nem olvastad el mit irt, akkor azt se tod, hogy most miről is van szó. Bocsánatkérő levélnek egyedi egy megfogalmazása volt :F Xeonnak megértem, hogy annyira nem nyerte el a tetszését (már ha volt olyan szerencsés, hogy időben elolvasta)
(\--/)
(O_o)

http://g33k.tvn.hu/forum/index.php ;))

Flow, 2006, január 1 - 21:03
Flow képe

Gabika, most nem azért, de már tényleg körültekintőbb lehetnél a hozászólásaiddal kapcsolatban...

"...Legalább itt ne kelljen topikokat törölnöm, mert x ember egymásnak esett és földig hordják egymást.." (csak hogy a nagylényeget kiemeljem)
/Laca/

Mivel Xeon a csapatkapitány, ő választja ki, kik legyenek a teamben.

Remélem ezzel a 2 mondattal megválaszoltam kérdéseidet, melyeket mellesleg jelen topicból idéztem (majdnem szó szerint), neked se legyen legközelebb fáradtság végigolvasni, amihez hozzászólsz...

Jut eszembe, miért kell mindenhova bekommentelned, még akkor is, ha gőzöd nincs az egészről... ?!?

Invisus, 2006, január 1 - 19:20
Invisus képe

Na igen az a bocsánatkérés elég egyedi hangvételű volt, vajon miért törölték :P Végül is bocsánatot kért :DDD

http://g33k.tvn.hu/forum/index.php ;))

gab1ka, 2006, január 1 - 19:08

"nyilvános kiengesztelést kért....:)(Amit meg is kapott, csak törölték)"

Miért lett törölve?Miért nincs Dash a csapatban ezek után?

Nemigazán értem én ezt..mindenesetre talán ezt a topicot is zárolni kéne,mert csak további civakodást szül :(

AzO, 2006, január 1 - 18:12
AzO képe

Vegre egy erintett is hozzaszol :)

dash, 2006, január 1 - 18:09
dash képe

Gab1ka kommentje helytálló, külön odaírta, h nem tudja pontosan miről van szó.Az a fele, hogy egyikünk sem enged....Annyit fűznék hozzá, hogy felajánlottam Xeonnak, h nem szólok be neki többet és hajlandó vagyok egy teamben játszani vele.Neki ez kevés volt és nyilvános kiengesztelést kért....:)(Amit meg is kapott, csak törölték)Ebből mindössze annyi a tanúlság, hogy rossz emberre lett bízva a csapatkapitányi poszt, legközelebb már okosabbak leszünk és bízunk benne, hogy megválasztunk egy olyan embert aki képes lesz nem szimpátia versenyt csinálni a dologból. Azért Hajrá Magyarok!!

Invisus, 2006, január 1 - 17:28
Invisus képe

Xeon nyilvánost bocsánatkérést akart, hm... EZ poénos :DDD Lol egyesek mit ki nem találnak...

http://g33k.tvn.hu/forum/index.php ;))

gab1ka, 2006, január 1 - 16:37

Gandhi mielőtt énlennék végleg a tudatlan faszparaszt íme:

"Xeon sajnos felfuvalkodott holyag, es dash-tol nyilvanos bocsanatkerest kovetelt azert, amiert beszolt neki."

erre a sorra reagáltam úgy ahogy,nem véletlenül írtam oda hogy nemtudom pontosan miről van/volt szó..a megmondomemberke jelzővel meg pont neked nem kéne dobálóznod...

Ettől függetlenül a team összedolgozás/csapatreálás dolgot most már látom,mivel eddig nem tudtam hogy hogy működik,de a hozzászólásom azon része nemis kritika volt,hanem inkább kérdés..

Veritas, 2006, január 1 - 16:25
Veritas képe

gab1ka, ahogy az élet legtöbb területén itt is a pofa dominál, ilyen egyszerű... Nem valószínű, hogy az örökkévalóságig ez a team képviseli az országunkat...
.
.
.

http://www.quakewarshq.com/

AzO, 2006, január 1 - 16:25
AzO képe

Komolyan neha meglepodok Gandhi-n, hogy mennyire ertelmes, aztan meg irc-n neha milyen fasz :D.
Legalabbis velem :DD

devil, 2006, január 1 - 16:09
devil képe

gabikát nem akarom megsérteni, de tényleg olyan dolgokba is beleszól amibe szerintem 1. semmi köze, 2. nemtud róla semmit. mellesleg gandhi kommentjében van elég sok értelem a dologgal kapcsolatban :) szerintem is Xeon kicsit eltulozta ezt a nyilvanossag elotti bocsanatkerest, ez kettőjüknek kellett volna elintezni de sajnos mindketten makacsok és nem engednek a büszkeségükből.

Gandhimself, 2006, január 1 - 14:38
Gandhimself képe

Gabika te utolerhetetlen nagy megmondoemberre notted ki magad, nem tudod mirol van szo, de siman minositesz, ez amugy teged is. (en nem cimkezlek, azt ki kell erdemelni, meg amugyis megtettek masok helyettem)

Foci pelda kevesbe helytallo, mivel az nem eloszofuggo: vagy rendelkezel futballiq-val es latod, hogy mi tortenik a palyan, vagy nem. Brazil fenegyerekek is feltalaljak magukat a Bundesligaban, zerus nemet nyelvtudassal. A mai quakingben megkerulhetetlen, hogy eloszoban erintkezz a tarsakkal, mert a ellenfelek is ezt teszik, illetve a bindes megoldas korlatozza a kifejezokeszseget, szukiti a leadhato informaciok szamat. Vannak olyan helyzetek amiket eleve nem tudsz egy absztrakt bind ala bestrofolni, mert a virtualis elet (is) szerteagazoan megismetelhetetlen.

Szoval ott tartottunk, hogy 4v4 tdm eloszo. Elkerulhetetlen a konfliktus egy ilyen helyzet utan. Ha en lennek a csk hasonlo helyzetben szinten ragaszkodtam volna bocsanatkereshez, valoszinuleg nem nyilvanosan, csak a csapattagok elott. Nincs demokracia egy 4on teamben, prioritasok vannak (ki milyen fegyvert vehet eloszor, eroforrasmegosztas optimalizalas stb.), a kepessegek is kulonbozoek. ( amennyiben Storm megjelent railen mint teammate q3ban, attol fuggetlenul, hogy mennyit vartam ott hagytam neki, mivel ez volt a legracionalisabb lepes, ennel meg jobb pelda amikor gzor perkillelt railel az elobb emlitett player elott ) Szoval felreertesek egy osszeszokottabb csapatban is akadnak, az elosztasbol fakadoan, vagy a kovetendo tactic korul. Kizartnak tartom, hogy ne tepnek fel a sebeket egy kielezett helyzetben az amugy sem szimpatizalo tarsak. Szoval eloben kene rendezni a dolgot, ami nem fog realizalodni Dash es Xeon buszkesege miatt.

Team-hungary tagok megallapitasanak joga a csk-é, utoljara irom le. Ha ugy latja jonak hajszin alapjan rakja ossze a csapatot. Ha nem ertesz egyet vele, akkor legkozelebb nem szavazol ra, ez a mozgaster.

Brazi csapattagsaga: behataroltak a lehetosegek, mert osszesen 7-8 embernek van guidje. (Spryle kivalo jatekos, de informaciom szerint nem rendelkezik ilyennel, javitsatok ki ha tevedek)

gab1ka, 2006, január 1 - 12:53

én nemigazán tudok erről a dash vs xeon dologról,de akármi is volt,a nyilvános bocsánatkérés azért egy kicsit túlzás..attól hogy valaki droid és sokat játszik és ő jobb ennél meg annál egy számítógépes játékban,attól ő még nem sztár..inkább szánalmas az ilyen kérelmek miatt..

A magyar csapatot befolyásolni meg ilyesmivel..hát..ezt ki se fejtem..Mondjuk magyar csapat ide vagy oda,én nemtudok pl arról hogy maga az összeállítás mi alapján történt..Brazilt pl nemegyszer láttam ahogy Spryle megcipőzi,mégse hallottam azt hogy az említett emberkének esélye lett volna a válogatottba való bekerüléshez..

Vita ide vagy oda,kikell szépen rakni msn elérhetőséget és megbeszélni kinek kivel mi a gondja..unatkozik a Q4 scene ezért vannak ilyen fölösleges dolgok..

Reag3nS, 2005, december 31 - 18:27
Reag3nS képe

fociztam olyan emberrel akivel soha nem jöttem ki. és láss csodát a pályán ahogy wood mondaná: "bábuk" voltak nem személyeskedés.

tehát nincs lehetetlen.
lehető legjobb teamet kell összerakni. és ha meccs van akkor arra kell figyelni. én így gondolom. délután meg lehet köpködni egymást a kocsmában. aztán ezért pár alkoholista jól elver titeket, aztán ti ketten összefogtok és ti veritek el az alkeszeket és egymásra találtok és és ... vége a mesének.

meglehet oldani. felnőtt emberek vagytok.

AzO, 2005, december 31 - 18:23
AzO képe

MeRgeS írta:
Szerintem is a naciónális kupában a skill vegyen részt, tehát a legjobbak. A baj az ha 1 csapatban jaccik 2 olyan szemely aki ugrik a masikra, akár 1 hiba miatt is ... ez nem feltetlen jo. De itt jon 2006 seperjetek le a sertodottseget es mutassatok mar meg ennek a kontinensnek hogy nem fabol van a tokunk :D.
De mindenek elott Gandhi fun vagyok jokat, szepeket ir bar felet sem ertem :DDDD (najo ez vicc).

Addig fogtok itt tokolni, hogy skill termelek ki magambol aztan szetcsapok koztetek :D.

... szoval BUEK skacok!


Igaz :D, boldog nevnapot!

MeRgeS, 2005, december 31 - 17:09
MeRgeS képe

Szerintem is a naciónális kupában a skill vegyen részt, tehát a legjobbak. A baj az ha 1 csapatban jaccik 2 olyan szemely aki ugrik a masikra, akár 1 hiba miatt is ... ez nem feltetlen jo. De itt jon 2006 seperjetek le a sertodottseget es mutassatok mar meg ennek a kontinensnek hogy nem fabol van a tokunk :D.
De mindenek elott Gandhi fun vagyok jokat, szepeket ir bar felet sem ertem :DDDD (najo ez vicc).

Addig fogtok itt tokolni, hogy skill termelek ki magambol aztan szetcsapok koztetek :D.

... szoval BUEK skacok!

Alkarcsont, 2005, december 31 - 16:26
Alkarcsont képe

Reag3nS írta:
Ha az igaz amit AzO írt
Picit most csalódtam, egy személyes sértésnek nem szabadna útját állni egy olyan döntésnek, hogy lehet e xy tag vagy sem. Ha jó gamer akkor hordjon le mindennek.... majd intézik élőben a dolgokat, meccseken teljesítsen...

De nem fog tudni! Vagy ő vagy Xeon legroszabb esetben az egész csapat megszívja. Tökre nem számít mekkora player is valamelyikük, ha összebalhéznak és nem tudnak majd csapatban dolgozni. Márpedig TDM-re mennek, ha jól tudom...

Quote:
"a nyilvanos bocsanatkeres lett volna a kulcsa annak, hogy dash csapattag legyen."

Ez meg fogalmam sincs, hogy így történt-e vagy sem, de ha igaznak veszem, akkor ez nem csak hogy egy sértés, hanem parasztság is egyben!
Simán "2 szem közt" is meglehetett volna tárgyalni a sérelmeket.

Reag3nS, 2005, december 31 - 16:00
Reag3nS képe

Ha az igaz amit AzO írt
"a nyilvanos bocsanatkeres lett volna a kulcsa annak, hogy dash csapattag legyen."

Amikor Xeonra szavaztam, hogy legyen kishazánk képviselője csilivili külföldi ligákban arra gondoltam ésszerűen fogja összeállítani az ütőképes magyar kivégzőosztagot. Picit most csalódtam, egy személyes sértésnek nem szabadna útját állni egy olyan döntésnek, hogy lehet e xy tag vagy sem. Ha jó gamer akkor hordjon le mindennek.... majd intézik élőben a dolgokat, meccseken teljesítsen. És ez a lényeg. Amiért szavaztunk és amiért őt választottuk ezt várná az ember.
Gyerekek intézzétek el ezt szemtől szembe, üljetek össze beszéljétek meg, nem kell egymást szeretni. csak bizonyos mértékig tisztelni és a győzelem érdekében összefogni és nyerni.

Igaza volt Lacának. "EGYM

acrobat, 2005, december 31 - 15:48
acrobat képe

Totya írta:
Én csak azt nem értem ha valaki jobb player az miért felsőbbrendű?:F

néhány embernek sikerült beleiktatnia a fejembe a viselkedésével (nem írnék példát, nem akarok flamet)

Totya, 2005, december 31 - 15:42
Totya képe

Én csak azt nem értem ha valaki jobb player az miért felsőbbrendű?:F