QL - ICL4 helyzetjelentés



Elérkeztünk a negyedik ICL LAN-hoz,
amely a szokásokhoz hűen, Vácon került megrendezésre most decemberben. A LAN
alapvetően CSseknek és CODosoknak szerveződött, de a szervezők az utolsó
pillanatba meghirdették a Quake Liveot is.

A tervezett versenyszám először
1on1 volt, de ez végül is kibővült 2on2 re is. A rendezvényre a vártnál
kevesebb Quake es jelentkezett, ami több oknak is betudható.

 

A mai napig nincsenek tisztázva a
nyeremények, mindenki mást mond, de a lényeg hogy lesznek tárgynyeremények és
elvileg a helyezett játékosok visszakapják a nevezési díjukat.

A helyszínre elsőként a drop 2
Trash csapata, személy szerint Én ( szamár elöl ) illetve a „világjáró” dark
érkeztünk meg. Út közbe kiderült, hogy dark azt sem tudja hogy hol lakik, azt
sem tudja hogy hova megyünk, de a Budapesten lezárt Margit hídon keresztül tervezte
bevenni Vác városát. Pár napja már kiderült, hogy nem tudjuk megoldani a QL LAN
servert, így mindenképpen neten kell majd a meccseket lejátszanunk. Az első
órába gyorsan beconfigoltunk OSP alá is, hátha a normális verseny azt kívánja,
hogy ott mérkőzzünk meg. Viszont olyan játékosok is lelátogattak a
rendezvényre, akik nem is neveztek, így „majdcsakleszvalami” alapon kipróbáltuk
a QL-t neten. Az első lehetséges gond, hogy egy szerverre nem tud
felcsatlakozni több ember, kipróbálásra került és minden gond nélkül
megoldható. Kértünk egy ESL szervert, amit folyamatosan spectel a melós fake
nickem, így nem kell majd public szerveren 2v2zni. A pingek 25ms körül mozogtak
és nem is nagyon kúsztak felfelé, csak mikor megjöttek a CSek és elindították a
gépeiket. Remélhetőleg nem akarnak majd a tét meccseik alatt nagyon netezni,
mert az eléggé rosszul venné ki magát. Az a tapasztalatunk, hogy ilyenkor
felugrik a pingünk pár percig 100ms re majd visszaesik a konstans 25ms re. Rövid
időn belül megérkezett a Pati, aki túlesett a régi megrázkódtatásain, mikor is
itt dolgozott még a Váci hajógyárba, nagy izgalmába meginvitált minket az esti
házavató partyjára. Ezek az infók, majd kibővítésre kerültek, ugyanis valami tuti
történt, mert dark és MeRgeS huzamosabb ideig egy házba voltak ;)

20.00 körül kaptuk a telefont,
hogy dash ( igen, azaza dash! ) és mdn is Vác közelébe értek és hogy segítsünk a
helyszínre navigálni őket. Miután kipakoltak ( mdn: -tápkábel, -utp; dash: -utp
) és beállítottak mindent, játszottunk pár 2v2t, ahol Én smoggival voltam,
mivel dark simán kikapott Duelbe „tőlem;)” és már házon kívül, illetve Patiék
házán beül tartózkodott.

 

23.00 fele kaptuk a telefont,
hogy Gzor és zolee is perceken belül megérkezik. Miután értük is kimentem és tettünk egy plussz kört a körforgalomba, sikeresen megérkeztünk a helyszínre Gzor körlámpás kocka 1200es Ladájával ( gép nélkül
érkeztek ).

 

Majd folytatom..

update1.:Jéger nemkerült felbontásr.

braz

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Gandhimself, 2009, december 14 - 11:26
Gandhimself képe

Döntő demokat tegyétek fel pls.

dash, 2009, december 12 - 13:31
dash képe

Sry, de nem értem rá most géphez üllni : (. Checkold a FBod

Br4z1L, 2009, december 12 - 12:07
Br4z1L képe

http://www.quakelive.com/#home/join/437838 | pw budapest

ha akartok jönni nézni

Grisa, 2009, december 12 - 11:22

Hej nah mi a helyzet oda lent? :D

Br4z1L, 2009, december 12 - 09:56
Br4z1L képe

valóban;) most már nem javítom :p

c3llux, 2009, december 12 - 09:24
c3llux képe

Csak annyit tennék hozzá, hogy körlámpás kockalada 1200-as nincs :) vagy körlámpás 1200-es zsiguli, vagy 1,3as, 1,5ös kocka lada. Vagy gzornak egy leszázalékolt hibrid ladája van, mindenesetre nőtt a szememben :)

Br4z1L, 2009, december 12 - 09:10
Br4z1L képe