Arnold Schwarzenegger és a zergek

 

Megkezdődött a Starcraft 2 zárt béta tesztelése, ami nem meglepő annak tudatában, hogy a Blizzard februárra ígérte. A játszható verzió debütálásával szinte egyidőben a kiválasztottak egy kis csoportja streamelte a klasszikus, futurisztikus real-time stratégiai játék folytatását.

Az Sátán malmai gyorsan őrölnek: a megjelenést követő második mapon közzé tettek egy - a motor képességeit élőben bemutatni tudó- feltört verziót. A crackelt változat nem játszható (!), de replayeket lehet nézni vele, ezért számos rajongó lesi a gosuk friss meccseit nyálcsorgatva. A replayek nézőbarátak, lépegethetünk az egységek között és minden információt megleshetünk: a kitermelt ásványokat, a játékosok apm-jét, az aktuális termelési szintet, a játékosok legyártott haderőit. Tekerhetünk előre, hátra és megtehetünk minden olyan tevékenységet, amit éles meccs közben, azaz megnézhetjük a fejlődési fát és az egységek tulajdonságait ( mely ellenfelek ellen hatékonyak, melyek ellen sérülékenyek és így tovább).


A bevált recepten nem változtattak, ugyanazt a három fajt irányíthatjuk, mint az első részben, azaz a terranokat, a zergeket és a protosz erőit. Bár akad új egység szép számmal, de sok  már szerepelt a klasszikusság váló, nagy elődben, igaz módosítva.  Szép a grafika, a motor sok egységet kezel, látványos animációval, de nem megy semmilyen effekt az átláthatóság rovására. 

Az élmény csak battleneten keresztül elérhető, ami a steamhez hasonló funkciókat lát el. Vásárolhatunk rajta Blizzard játékokat, letölthetjük a már meglévőket, bejelölhetjük a barátokat és működik benne egy rank rendszer. Nem terveznek LAN funkciót beépíteni, hogy mindig adott legyen az online, ellenőrzött jelenlét. Ezen a ponton érdemes megemlíteni a koreai professzionális liga, a kespa és a Blizzard konfliktusát  a közvetítési jogok megtérítésének ügye miatt. A gyártó elvárja, hogy a szervezet fizessen a Starcraft 2-vel vívott versenyek közvetítése után. A kespa erre kijelentette, hogy inkább Starcraft 1 összecsapásokat közvetít akkor a jövőben.

Az terran egységek hangjait itt hallhatjátok:


9:05-nél felcsendül erős osztrák akcentussal egy Schwarzenegger epigon, hasonlóan beszélve Conanhez:


Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Turbo B., 2010, február 26 - 10:57
Turbo B. képe

és a DNF mikor jön? :D

 

say_world pf!
say_team pipulj!
tell_attacker ktb!

Soma, 2010, február 26 - 09:22
Soma képe

Gandhi tudna beszelni az ilyen FAMILY-krol:DDDD

Future, 2010, február 25 - 18:03
Future képe

Ezek a játékok összehozzák és nem utolsó sorban családdá alakítják a scene-t.

Mindenki apa, fater, fiam, bratyo meg teso.

Gzorbacsi, 2010, február 25 - 14:31
Gzorbacsi képe

a kattingatast nem neveznem jateknak, remelem nem a redet kerested a mapokon

amennyi igergetest hallottam, lehet a lottot elobb nyerem meg

apa

[20:05] <kiddyfaced> ezek kozul
[20:05] <kiddyfaced> egyik sem jegyzett

Gandhimself, 2010, február 25 - 12:41
Gandhimself képe

Apa én játszottam vele, ez egy kész game, csak a balanszolás van hátra, amit elvégeznek a beta teszterek.

Gzorbacsi, 2010, február 25 - 12:37
Gzorbacsi képe

nem kapkodjak el, lofasz nem lesz ebbol iden

 

[20:05] <kiddyfaced> ezek kozul
[20:05] <kiddyfaced> egyik sem jegyzett

Br4z1L, 2010, február 24 - 05:53
Br4z1L képe

Én soha nem voltam jó SC ben, mert észjáték... és hát ezen a téren nem vagyok valami erős ;>

Mindenesetre ha egyszer majd kijön a final, akkor lehet hogy megveszem mert szerintem ez is hasonlítani fog egy picit a QLhez, vagyis bármikor akarok jaccani vele, vki tuti Online ;)