Kettőslátás - digitális fényképezők harmadik felvonása

Bruttó egyszázezer forint alatti, digitális fényképezőgépeket bemutató cikksorozatunkban most a Nikon két kicsi, de annál sokoldalúbb gépe vendégszerepelt. A két masina elméletileg és gyakorlatilag teljesen azonos, csupán egyetlen egy különbség van köztük: a Coolpix P3 WiFi, azaz vezeték nélküli "csatolófelülettel" is rendelkezik. Vizsgálódásaink közben kiderült - mivel képalkotó részeik is megegyeznek - hogy a kapott képek minősége teljesen megegyezik, így teljes figyelmünket a WiFi-sta Coolpix P3-nak szenteltük.

Mint két tojás - juthat eszünkbe, s valóban, kívülről első látásra nem sok különbséget lehet felfedezni a P3 és a P4 között. Amúgy érdekes, hogy pont a P3 kapta a WiFi-t és nem a P4 - mi utóbbira tippeltünk volna, ha valaki tőlünk kérdezi, hogy melyik a nagyobb tudású készülék.

Elölről megfigyelve is csak a P3-P4 felirat különbözik. S hátulról?

Ott sem lehet különbséget látni: mindkét gép ugyan azt a 2.5" átlóval bíró TFT kijelzőt birtokolja, s ugyan azok a kezelőszervek találhatók meg rajtuk.

Felülről nézve, a készülékek baloldalán található a képalkotás Parkinson-kórának ellenszere, a Nikon optikai VR, azaz Vibration Reduction ("optikai rázkódáscsökkentő") rendszerének kapcsoló gombja, majd a mód-választó tárcsa, az exponáló (kioldó - kinek mi a szimpatikusabb) és végül egészen jobboldalt az apró bekapcsoló gomb. A mód-választó tárcsán már látható az első eltérés; a Coolpix P3 egy plusz funkcióval, a WiFi-vel ajánl fel többet használatra.

A készülék-váz baloldalán, a P3-as kitűnik a WiFi felirattal és az alatta megbúvó kék LED-val, amely vezeték nélküli üzem közben villogva jelzi a hálózati életet. Egy kis animáció erről:

A különbségek társas felkutatása után most egy kicsit térjünk vissza a kis gépek kezelőszerveire. A vázak tetején találhatók gyakorlatilag a legfontosabbak ezek közül: a tárcsa nem csak az üzemmódok kiválasztására szolgál, hanem itt tudjuk az összes képalkotásért felelős és releváns paramétert beállítani. Tárcsázzuk az ISO-t és a kis TFT-n megjelenik az ISO értékek átállítására szolgáló menü, vagy válasszuk ki a WB-t (White Balance - fehéregyensúly), vagy a képminőséget. Ha megtettük a megfelelő beállításokat, tekerjük vissza a tárcsát P, A, SCENE vagy mozgókép üzembe és ott folytathatunk mindent, ahol paraméterezés előtt abbahagytuk. Jó dolog, hogy nem menüben kell mászkálni ezen értékek tweakeléséhez, de ha gyakran kell több paramétert átállítani, akkor ez is macerás - persze nem várható el, hogy egy ilyen csöpp kompakt gépen minden funkciónak dedikált gombjai legyenek.

Sem a Coolpix P3-at, sem a P4-et nem szerelték fel nézőkével, így nem marad más, mint a TFT használata. Nem is baj, mert így legalább kezdők "élőben" láthatják, hogy a paraméterek eltekergetése hogyan befolyásolja majd a készített képet. A kis TFT jó felbontással és nagyon szép képpel kecsegtet!

A "földszinten" a műanyag állványcsatlakozó (amely sajnos nem az optika középvonala alá került) mellett az akkumulátor és az SD memóriakártya helyét fedő lemezt találjuk.

Bár nem ceruzaelemekkel, vagy akkukkal működik a P3/P4, mégsem dicsekedhet egyikőjük sem hosszú energia életciklussal: a gyártó szerint egy töltet körülbelül 200 kép elkészítésére elegendő. Ha hozzá vesszük a WiFi-skedést és a képek visszanézését a TFT-n, akkor bizony jóval hamarabb töltenünk kell a kis telepet.

Az amúgy nem mellékesen megjegyezve alumínium váz jobboldalán egy kis gumidugasz mögé bújt a kombinált USB / A/V csatlakozója.

Bekapcsoláskor az optika kidugja az orrát a vázból, s máris fotózhatunk. A két készülék feléledési ideje kellemesen rövid, de nem vetekedhet a dSLR gépekkel. Áramosítás után érdemes egyből belépni a menübe és minden paramétert kedvünkre eláll.. akarom írni beállítani. A Coolpix P3 és P4 menürendszere megegyezik, kivéve persze a P3 WiFi részét, ami ugye nincs meg a P4-ben:

Magyarul nem tudtak a fényképezők, de ez nem is annyira vészes, hiszen a "konyha-angol" mellett lassan már mindenki érti a "fényképező-angolt" is. A Coolpix P3 és P4 tele van zsúfolva hasznos dolgokkal, mint például az optikai VR mellett a D-Lighting, vagy az arc-prioritásos autófókusz. Haladóbb fotósok ezeket a kis apróságokat megmosolyoghatják, de gondoljunk egy kezdőre, akinek ezek mind-mind hasznos funkciók! A D-Lightingról első cikkünkben már beszámoltunk, így most nem térünk ki rá. SCENE állásban összesen 16-féle előre definiált beállításból választhatunk, mint például az éjszakai portré, a portré, az arckép, a tűzijáték, hogy csak párat említsünk. Akinek ezek túl automata ízűek lennének, az természetesen kiválaszthatja magának a P (program automatika), vagy az A (rekesz prioritás) módot, ahol már inkább szabad kezet kap a géptől.

Első körben az apró vakut próbáltuk ki, s nem kis ledöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a Nikon komolyan veszi ezt a témát. dSLR-es körökben köztudott, hogy már a belépő D40 és D50 is nagyon jó vakurendszerrel rendelkezik. A kis dög pont úgy és akkorát villan, amit a körülmények megkövetelnek. Emellett a szín visszaadása tökéletes marad.

A Coolpix P3 képének minőségét úgy vizsgáltuk, hogy a rekesz prioritást választottuk ki, majd F2.7 rekeszen és 36 mm fókusztávon hagyva a gépet, legnagyobb képfelbontást és legfinomabb képminőséget állítottuk be semleges szaturáció, élesség és kontraszt mellett. Az ISO értékeket váltogattuk, mert kíváncsiak voltunk, mennyire zajos a kisujjkörömnyi (1/1.8") érzékelő, amely tekintélyes 8,1 mpixeles felbontásra képes. Tettük mind ezt a szokásos 5000 K színhőmérsékletű lámpáinkkal megvilágított fehér háttér előtt, állványról. A gyártó nem vadult el szerencsére, a maximális érzékenységet ISO 400-ig engedi emelni.

A P3 és P4 által produkált képek minőségileg jók, azonban a fehéregyensúly nem mindig volt tökéletes: a képek hol kicsit zöldesek, hol sárgásak lettek (lásd tesztképek). Igazából nem volt vészes még ISO 400-on sem a zaj szintje, de a bekapcsolható zajszűrő még láthatóan javított a helyzeten. Lehet, hogy ISO 800 is belefért volna még a képbe?

A képstabilizátor tesztelése igazi gonosz dolog volt részünkről. Nem csak nappal, jó fényben, hanem éjjel, utcai világítást sasolva is próbára tettük a kis ketyerét. Három állása van a VR funkciónak: kikapcsolva, VR normal és VR active. Fenti képen látható, hogy a legjobb eredményt a VR active mód adta, bár azt a leírás inkább a mozgóképek felvételéhez ajánlja. És ha már ennél tartunk: mozgóképeket legfeljebb 640 x 480 felbontásban, 30 képkocka/mp sebességgel vehetünk fel. A hangos film rögzítése közben zoomolni is lehet (sajnos csak digitális zoom lehetséges) és a VR active funkcióval meglepően stabil képet kapunk. Lassan a kompakt digitális fényképezőgépek elveszik a miniDV kamerák kenyerét..

WiFi. A Nikon Coolpix P3 leírása szerint alábbiakat tegyük számítógépünk és a P3 együttműködése érdekében:

Első lépésként telepítsük számítógépünkre a Nikon Wireless Camera Setup Utility programját, hozzunk létre egy WiFi profilt, melyet USB vezeték segítségével feltölthetünk a Coolpix P3-ba. Lehetőségünk nyílik wireless hozzáférési pontunkon (access point, vagy rúter) keresztül kommunikálni, otthoni WiFi hálózatunkba, mint eszköz belépni, vagy akár egy ad-hoc PC-P3 kapcsolatot létrehozni (WiFi képes hálózati kártya szükséges ehhez). Ha nincs WiFi-s hálózatunk, de rendelkezünk olyan PC-vel, amelyhez egy nyomtató kapcsolódik, akkor a Nikon PD-10 típusszámú Wireless Printer Adapter segítségével közvetlenül nyomtathatunk a Coolpix P3-ról (ám PictBridge-en keresztül is nyomtathatunk, ehhez csak egy USB kábel kell fényképezőgép és nyomtató közé). A Setup Utility-re sajnos mindenképp szükségünk van, csakis előre létrehozott és a P3-ba töltött WiFi profillal ellátott hálózatokba tudunk belépni. Az még egyelőre nem működik, hogy valahova elmegyünk, ahol majd egy wireless-szes PC-re feltöltjük képeinket.

Kipróbáltuk, de valamiért rendszerünkbe csak nem sikerült integrálni a P3-at, s többszöri próbálkozások, szentségelések után felhagytunk a funkció élesben történő tesztelésével. Rúterünk WiFi részlege amúgy is kicsit háklis, valószínűleg ezzel volt a probléma. Mivel saját szemünkkel nem láttuk, így nem szeretnénk messze menő következtetéseket levonni, de nagy valószínűséggel hamar lemeríti a fényképezőgép akkuját a hálózati móka, s otthon nem is nagyon vesszük majd hasznát ennek a funkciónak (kártyaolvasó, USB-kábel sokkal könnyebb, gyorsabb megoldást kínál a képek áttöltésére).

Összegezve: A Nikon Coolpix P3 és P4 masszív, fémvázas kis gépek, melyeket a gyártó különösen hasznos funkciókkal tömött tele. Külön említésre érdemes az optikai VR és a nagyon jól működő vaku. Tetszett még a nagyon szép képű kijelző, a zajszűrő hatékony munkája és a nagy felbontás, azonban negatívumok is akadtak, mint a kis kapacitású akkumulátor, vagy a váz sima felülete, ami nedves kézben (párás idő, izzadó tenyér) csúszóssá válik. Sajnáljuk, hogy a WiFi rendszert nem sikerült összelőnünk; ha nem is a leghatékonyabb, de minden esetre innovatív megoldás a vezeték nélküli képtovábbítás.

A Nikon Coolpix P3 és a Coolpix P4 készülékeket a Nikon Magyarország Kft.-től kaptuk bemutatóra, köszönjük!